Akcióban az Android 7.0-s Vernee Mars

0

Ha már korábban is szemeztél a Vernee prémium készülékével, akkor itt az ideje lecsapni rá, ugyanis most nagy kedvezménnyel kapható a mobil, akár EU raktárról is!

Röviden a készülékről: A Vernee Mars egy 5.5 colos Full HD kijelzővel bír, amit a 8 magos Helio P10 hajt 4 GB RAM és 32 GB belső tárhely mellett. A hátlapon egy 13 megapixeles, f/2.0-s Sony IMX258 szenzort találunk fázisdetekciós autofókusszal és kéttónusú LED villanóval, az előlapra pedig egy 5 megapixeles kamera került. A 7.6 mm vékony fémház egy 3000 mAh-s aksit rejt, ami 30 perc alatt 50%-ra tölthető USB-C porton keresztül, szoftveres téren pedig már Android 7.0-t kapunk, ami tartalmazza az osztott képernyős módot, a megújult értesítéseket és az összes többi újítást, ami a Nougatban debütált. További érdekesség, hogy a mobil ujjlenyomat-olvasója oldalt található.

A Vernee Mars most 80 dollár kedvezménnyel kapható, így mindössze 169 dollárba kerül, ami brutálisan jó ár/érték arányt jelent. Ha pedig nem akarsz a vámolással bajlódni (és vámot fizetni), akkor 199 dollárért EU raktárról is kérheted a mobilt. Ebben az esetben akár 3 nap alatt megkapod a készüléket. Az akció január 17-ig tart, és a készletek erősen korlátozottak.

A Vernee továbbá emailben várja a javaslatokat a készülékével kapcsolatban, és az 5 legjobb ötletet adó személyt 1-1 ajándék mobillal jutalmazzák.

Hogy tetszik a Vernee mobilja?

forrás: Vernee

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid