Megérkezett az Android 11

0

A Google végre bejelentette az Android 11 végleges verzióját, ami már tölthető is néhány készülékre. Édességes utónevet a tavalyi kiadáshoz hasonlóan most sem kaptunk, újításokból viszont akad bőven.

A keresőórás útjára indította az Android 11-et, ami első körben a következő Pixel szériákra jelent meg: Pixel 2, Pixel 3, Pixel 3a, Pixel 4 és Pixel 4a. A tulajok már nézhetik is a beállításoknál a Szoftverfrissítés menüpontot, rövidesen meg fog jelenni a frissítési lehetőség, de a hozzáértők a Google oldaláról is leszedhetik a képfájlokat vagy az OTA fájlokat.

Az említett Google-telefonok mellett az alábbi készülékekre is elérhető az Android 11, de egyelőre csak publikus béta verzióban (további részletek a linkeken):

Az Android 11 számos látványos újítást hozott, változtak például az értesítések, ezentúl csoportosítva jelennek majd meg, az üzenetek előre kerülnek. Teljesen átalakult a kikapcsoló képernyő is, a szokásos opciók mellett elérhető lesz innen a mobilfizetés, illetve az okosotthon vezérlési gombjai. A médiavezérlő widget pedig új helyre került, már nem az értesítéseknél lesz, hanem fentebb, a gyorskapcsolóknál.

Említést érdemel még a Bubbles funkció, amely révén natív támogatást kaptak a chatbuborékok, az alkalmazásengedélyeknél pedig lehetőség lesz egyszeri engedélyt adni egy appnak. Ez persze még messze nem minden, hamarosan összeszedjük bővebben is az Android 11 újításait.

Forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid