Android 13 frissítést kap a Nokia G11 Plus

0

A HMD által menedzselt Nokia brand sajnos most sem egy vagány zászlóshajó piacra dobásának sansza miatt került a hírekbe, hanem mert szoftverfrissítést kapott egy korábbi készülékük. Persze a támogatás is nagyon dicséretes, és a Nokia G11 Plus tulajdonosok valószínűleg örülni fognak a mobiljukra érkező Android 13 rendszernek.

A Nokia G11 Plus tavaly júniusban jelent meg, mégpedig Android 12 operációs rendszerrel, majd decemberben a gyártó ígéretet tett arra, hogy a készülék megkapja a legfrissebb zöld robotos ökoszisztémát is. A HMD állta a szavát, most befutott az új rendszert magában foglaló frissítés, ami a V2.420 firmware számot viseli.

A telepítéshez szükséges adatcsomag 2,4 GB helyet foglal, és a változásokat összegző napló szerint egyebek mellett új alkalmazásikonokat, fotóválasztót, értesítési engedélyeket, illetve médiavezérlőket tesz lehetővé. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a friss szoftver tartalmazza az áprilisi biztonsági foltot is.

Amennyiben te magad is büszke tulajdonosa vagy egy Nokia G11 Plus készüléknek, és az még nem jelezte volna, hogy elérhető a frissítés, érdemes türelemmel lenni, persze néha azért te magad is csekkolhatod a Beállítások menüt.

A Nokia G11 Plus nem épp egy atomerőmű, de a frissítést követően még egy darabig biztosan jól fog szolgálni. A készülék 6,52 colos IPS LCD képernyővel bír, ami HD+ felbontással és 90 Hz-es képfrissítési rátával rendelkezik, a mobil ezenkívül Unisoc T606 lapkakészlettel, akár 4 GB RAM-mal, 64 GB háttértárral, 50 megapixeles elsődleges kamerával, valamint egy 5000 mAh-s akkumulátorral áll a felhasználók rendelkezésére, immáron naprakész szoftverrel.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid