Megérkezett az Android 14 első előzetes verziója

0

Az Android 13 már egész sok készülékre eljutott, a Samsung például kifejezetten jól ál a frissítések kiadásával, így épp itt az ideje, hogy elkezdjünk komolyabban is beszélni a következő verzióról. A Google most erre adott is indokot, ugyanis megjelent az Android 14 első fejlesztői előzetes kiadása.

A Google hivatalosan is bejelentette, illetve elérhetővé is tette az idei Android verzió első fejlesztői előzetesét, vagyis az Android 14 DP1-et. Ez még egyáltalán nem nevezhető stabilnak, nem alkalmas napi használatra, és még sokat fog változni a végleges kiadásig, de arról már kaphatunk egy elég jó képet, hogy mit hozhat a friss rendszer.

A DP1 már tölthető az alábbi Pixel telefonokra:

  • Pixel 7
  • Pixel 7 Pro
  • Pixel 6a
  • Pixel 6 Pro
  • Pixel 6
  • Pixel 5a 5G
  • Pixel 5
  • Pixel 4a (5G)

Értelemszerűen ezekre a modellekre lesz elérhető az Android 14 kész kiadása is.

A mostani verzió tehát egyelőre csak a fejlesztőknek szól, és éppen ezért az újítások is főként őket érintik. Még nagyobb hangsúlyt kapnak a nagy képernyős készülékek, hiszen ezeken is jól kell kinéznie az appoknak, és úgy általában a különböző méretű és arányú kijelzőkre igyekeznek jobban optimalizálni az alkalmazásokat. Például a szövegek maximális nagyítását 130%-ról 200%-ra növelték, így az apróbb megjelenítőkön könnyebben lehet majd elolvasni a tartalmakat, illetve készítettek egy olyan megoldást, ami csak a kis méretű szöveget növeli meg a képernyőn, a nagyobb főcímeket nem, így nem fog széttöredezni a tartalom.

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy a Google blokkolni fogja azoknak az appoknak a telepítését, amik ősrégi Android verziókra készültek, és azóta nem frissítették őket. Az Android 14-esetében ez azt fogja jelenteni, hogy minimum a 23-as SDK verzióra van szükség, ami 2015-ben jelent meg az Android 6-tal. A régebbi kiadásokat célzó appoknak búcsút kell inteni, ezeket külső forrásból sem lehet telepíteni a jövőben.

Az Android 14 logója erősen utal arra, hogy a friss verzió natívan támogatni fogja a műholdas kommunikációt, ami a tavalyi évben elég nagy figyelmet kapott az Apple és a Huawei miatt. Számíthatunk továbbá a gesztusvezérlés megújítására is.

Az új verzió hivatalosan már nem fog süteményes nevet kapni, ezt a szokást az Android 10-zel eltörölték, de a fejlesztési időszak alatt a Google továbbra is használ ilyen kódneveket. Tavaly az Android 13-at “Tiramisu”-nak nevezték, az Android 14 pedig “Upside Down Cake“, vagy magyarul “fejjel lefelé sütemény” néven fut.

A most kiadott ütemterv szerint márciusban érkezik egy második fejlesztői előzetes, áprilisban pedig kiadják az első bétát, ami már sokkal közelebb áll majd a végleges rendszerhez. Legalább négy bétára lehet számítani, nagyjából havonta egyre, majd valamikor augusztus-szeptember környékén jöhet a kész Android 14.

Forrás: Google, via, kiemelt kép: XDA

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid