A Google útjára indította az Android O-t

2

A Google I/O fejlesztői konferencián a keresőóriás hivatalosan is bejelentette az Android O Beta Programot, így már szabadon tesztelhető az új Android.

A Google már márciusban kiadta az Android O első fejlesztői előzetesét, ez azonban még egy elég korai verzió volt, és a telepítését csak szakembereknek ajánlották. Most viszont már bárki kipróbálhatja az új Androidot a most indult béta program keretében, persze csak a megfelelő készülékkel. A következő eszközökre érhető el a béta szoftver: Google Pixel, Pixel XL, Pixel C, Nexus 6P, Nexus 5X és Nexus Player.

Ez lett az Android O logója

Az Android O béta programjára ezen a linken lehet jelentkezni, a manuális telepítéshez pedig itt találod meg a szükséges dolgokat.

Az újítások nagyjából azok, amikről már korábban is beszámoltunk. Lesz kép a képben funkció, értesítési pöttyök (Notification Dots) az alkalmazásikonokon, rendszerszinten megjelenik a szövegmezők automatikus kitöltése, javul az üzemidő, gyorsabb lesz a bootolás, stb.

Az új verzió végső nevét még nem fedte fel a Google, egyelőre csak Android O néven hivatkoznak a szoftverre. A végleges kiadás valamikor nyár végén érkezhet, addig még lesz két másik előzetes.

Az Android O mellett a Google bejelentette az Android Go-t is, ami az új szoftver könnyített verziója. Ezt kifejezetten gyengébb hardverrel és kevés memóriával ellátott telefonokra szánják, itt olvashatsz róla bővebben.

forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid