Egy friss jelentés szerint az Amazon komoly stratégiai váltásra készül a Fire táblagépek termékvonalán belül. A bennfentesek azt suttogják, hogy a cég elhagyja a saját, Android-alapú Fire OS operációs rendszerét, és a jövőben „teljes értékű” Androidra vált. Az első ilyen készülék már jövőre be is futhat, de a megszokottnál jóval magasabb áron.
Ezek az új szóbeszédek annak tükrében eléggé érdekesen csengenek, hogy idén húzta le a rolót az egyik legnagyobb androidos alkalmazásbolt, amelynek, így van, az Amazon volt az üzemeltetője. Ugyanakkor a hírek szerint a váltás egy többéves belső projekt eredménye lesz, tehát nem a semmiből jön ez a dolog.
A kezdőlöketet a projekthez azonban nem egy kísérletező szándékú Amazon szoftvermérnök felvetései, hanem a Fire OS rendszert ostorozó felhasználói panaszok adták. Az Amazon állítólag abban reménykedik, hogy az Androidra való áttéréssel jelentősen növelni tudja táblagépeinek eladásait, mivel a felhasználók egy ismerősebb és sokoldalúbb szoftveres környezetet kapnának.
Az első, már „teljes” Androidot futtató Fire táblagép jövőre debütálhat, 400 dolláros, azaz körülbelül 135 ezer forintos áron. Ez a magasabb árcédula jelentős elmozdulást jelez a Fire tabletek eddigi, kifejezetten pénztárcabarát árazásához képest.
Írásunkban eddig mindig „teljes értékű” meg „teljes” Androidot emlegettünk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a kijelentés csak részben állja meg a helyét. Fontos részlet ugyanis, hogy a jelentések szerint az Amazon az Android nyílt forráskódú változatát (AOSP) telepíti majd a készülékekre.
Ez azt jelenti, hogy a Google alkalmazásai, köztük a kulcsfontosságú Play Áruház és más szolgáltatások, nem lesznek előre telepítve a tableteken. Bár az operációs rendszer alapja Android lesz, a felhasználói élmény továbbra is erősen az Amazon saját ökoszisztémáján fog alapulni, ugyanakkor vélekedésünk szerint ez nem lesz egy áthidalhatatlan, megkerülhetetlen korlát.
Forrás: GSMArena