Óriási méretű, 1 colos kameraszenzorral debütált a Xiaomi új csúcsmobilja, a 12S Ultra, és azt gondolhatnánk, hogy ez a telefon egyik legdrágább összetevője, de mint kiderült,…
Óriási méretű, 1 colos kameraszenzorral debütált a Xiaomi új csúcsmobilja, a 12S Ultra, és azt gondolhatnánk, hogy ez a telefon egyik legdrágább összetevője, de mint kiderült,…
A Facebook bejelentett egy új frissítést, ami teljesen megváltoztatja a kezdőlapon megjelenő tartalmak összetételét. A közösségi oldal ezzel a lépéssel olyan konkurensekkel szeretné felvenni a versenyt,…
A OnePlus hivatalosan is meghirdette a következő nagy bemutató eseményét, amelyen az új csúcsmodell, a 10T mellett a vállalat saját felületének friss verzióját is leleplezik. A…
A Samsung sokat javult az elmúlt évek során a szoftvertámogatás tekintetében. A legújabb készülékeihez akár négy évig tartó Android OS-frissítéseket ígér a vállalat, ami még a…
Eddig is lehetett sejteni, most viszont egy Twitter-posztban hivatalosan is megerősítette a Samsung, hogy augusztus 10-én tartják a következő nagy Unpacked eseményt, amelyen új készülékeket lepleznek…
A múlt héten egy nagy leállás volt a Vodafone-nál, össze kellett ugyanis hangolni a rendszereket a UPC-vel az integráció miatt, és ez egy elég bonyolult folyamat.…
A következő hónapban leplezik le hivatalosan a Samsung új, 2022-es hajlítható telefonjait, és most befutott az első valódi sajtókép, amelyen a régi kagylómobilok dizájnját idéző Galaxy Z…
A Xiaomi tavaly elkötelezte magát amellett, hogy beszállnak az elektromos autók piacára. Óriási összegeket fordítnak fejlesztési célokra, és hamarosan meg is nézhetjük, hogy hogyan néz ki…
A Facebook egy új lehetőséget tesztel, amelynek segítségével a felhasználók több profilt hozhatnak létre egyetlen fiókkal. A funkcióval például készíthetsz egy külön profilt a barátaiddal való…
Valamikor ennek a hónapnak a vége felé indulhat el hivatalosan a Samsung új felületének, a One UI 5-nek a béta programja, de már most is betekintést…