A Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg még az év elején bejelentette, hogy a Facebook visszatér az eredeti törekvéseihez, vagyis ahhoz, hogy fenntarthassuk a kapcsolatot a barátokkal, ismerősökkel,…
A Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg még az év elején bejelentette, hogy a Facebook visszatér az eredeti törekvéseihez, vagyis ahhoz, hogy fenntarthassuk a kapcsolatot a barátokkal, ismerősökkel,…
Miközben egyes gyártók még az Android 15-öt sem kezdték el kiadni a mobiljaikra, a Google jól halad az Android 16 fejlesztésével, nyár elején érkezik a kész…
Eddig is voltak ezzel kapcsolatos pletykák, de most egy újabb ismert forrás erősítette meg, hogy a Samsung nagy visszatérésre készül az Exynos processzorokkal, és a Galaxy…
A szintén most debütált Ultra modellhez képest a POCO F7 Pro egy minimálisan kevesebbet nyújt, de még így is egy nagyon erős és korrektül felszerelt mobilról van…
Megérkezett a POCO első Ultra telefonja, a POCO F7 Ultra, ami csúcskategóriás Snapdragon 8 Elite processzorral, IP68-as vízállósággal, szupergyors vezetékes és vezeték nélküli töltéssel, illetve egy egész…
Amikor egy Xiaomi készüléknek megszűnik a támogatása, akkor felkerül az úgynevezett EOL (End Of Life) listára, ami azt jeleni, nem számíthatnak a tulajdonosok több frissítésre. Áprilistól…
Szinte hihetetlen, de még most is 60 Hz-es kijelző van az aktuális iPhone modellek egy részében, amelyek egyáltalán nem olcsók, még az alap iPhone 16 is…
Április első felében végre ténylegesen is megindulhat a Samsung mobilok Android 15-ös One UI 7 frissítése, de addig is a vállalat kiadott egy rövid kedvcsináló videót…
Már jó ideje lehet arról hallani, hogy a jövő telefonjain nem lesznek fizikai portok, sőt, talán gombok sem, több gyártó is eljátszott már a gondolattal, de…
A Samsung korábban kiadott egy hivatalos ütemtervet, amely szerint április első felében indulnak meg az Android 15-re épülő One UI 7 frissítések, most pedig egy listát…