A Galaxy S25 széria januárban debütált három taggal, de már akkor lehetett tudni, hogy ezzel még nem teljes a sorozat, érkezik egy negyedik modell, a szupervékony…
A Galaxy S25 széria januárban debütált három taggal, de már akkor lehetett tudni, hogy ezzel még nem teljes a sorozat, érkezik egy negyedik modell, a szupervékony…
Nemrég már beszámoltunk róla, hogy az Android 16 egy az előző verziókhoz képest jelentősen megújított kinézetet kaphat. Most kiszivárgott erről pár friss infó, és az is…
Már javában zajlanak a One UI 7 frissítések, miközben a Samsung a háttérben az Android 16-ra épülő One UI 8-on dolgozik. Az új felületről egyelőre keveset…
Utoljára az Android 12-nél változott számottevően a rendszer kinézete, és egészen az Android 15-ig nem igazán voltak jelentős vizuális újítások. Az Android 16-tal azonban megint átszabja…
Ahogy azt már korábban bejelentették, a Microsoft a mai napon hivatalosan is leállítja a Skype-ot, ami hosszú éveken át maghatározó része volt az internetes kommunikációnak. A…
Az, hogy a teljes Galaxy S25 sorozat Snapdragon processzorral jelent meg minden piacon, még nem jelenti azt, hogy ez jövőre is így lesz az S26 modellek…
Bár a Samsung hatalmas késéssel indította be az Android 15-re épülő One UI 7 frissítéseket, most már rengeteg készülékre kiadták az új rendszert, gyakorlatilag a teljes…
A Samsung elég sokáig húzta a One UI 7 (Android 15) frissítések megindítását, de mióta április első felében elkezdték kiadni a szoftvert, már egyáltalán nem késlekednek.…
Régebben a Google még havonta közzétette az egyes Android verziók megoszlását, a számok azonban sosem voltak túlzottan lenyűgözők, hiszen rengeteg telefongyártó van, és ezek nem feltétlenül…
Nem sokkal a Galaxy S23 széria után a Galaxy S22 modellekre is megindult az Android 15 (One UI 7) frissítés, annak ellenére, hogy a legutóbbi ütemterv…