A Nokia 8 augusztus közepén mutatkozott be, és azóta már meg is jelent néhány országban. Nálunk sajnos még nem kapható, de a hírek szerint nemsokára érkezik…
A Nokia 8 augusztus közepén mutatkozott be, és azóta már meg is jelent néhány országban. Nálunk sajnos még nem kapható, de a hírek szerint nemsokára érkezik…
Nemrég írtunk róla, hogy a Samsung már javában teszteli a Galaxy S8 modellek új rendszerét, a legfrissebb hírek szerint pedig nyilvános béta program is várható. A…
Az Android biztonsági mentés funkciója kifejezetten hasznos lehet, hiszen ha gyári visszaállítást csinálsz, vagy új készülékre váltasz, akkor könnyedén importálhatod az adataidat, a beállításaidat és az…
Szinte minden fontosabb információ kiderült az október 16-án érkező Huawei Mate 10 Lite-ról, ráadásul hivatalos sajtóképek is érkeztek, amelyek valahonnan ismerősek… A Huawei előszeretettel adja ki…
Kiszivárgott az első valódinak tűnő fotó a Huawei Mate 10-ről, ráadásul pont a készülék előlapja és kijelzője látszik rajta, amire vélhetően a legtöbben kíváncsiak. Az alábbi…
Már hónapok óta pletykálták, most pedig megtörtént a hivatalos bejelentés is: a Google megveszi a HTC egy jelentős részét. A szebb napokat is megélt HTC a…
Nagyjából három hete vezette be a Telekom a korlátlan mobilnetes csomagját, ám volt egy olyan korlátozás, ami nem igazán nyerte el a tetszését a felhasználóknak: nem…
Ha megfogott az iPhone X, de nem akarsz 380 ezret kiadni egy telefonért, akkor van egy jó hírünk: Androidon is elérhető az új Apple mobil egyik…
A legfrissebb hírek szerint a Samsung megirigyelte a Sony legújabb technológiáját, és valami hasonló kamerával készül, ami a Galaxy S9-ben debütálhat. A Sony Xperia XZ Premiumban…
Egy új mobilt leplezett le az ASUS, név szerint a Zenfone V-t, ami egy korrekt felsőkategóriás telefon lett, és igazából csak egy komoly probléma van vele,…