Sokan kiakadtak a Facebook újítása miatt

0

A Facebook nemrég bevezette a Felfedező hírfolyamot, amelyről mi is beszámoltunk. Ez azonban néhány országban más változást is hozott, és szó szerint pánikot okozott bizonyos körökben, amit teljesen meg is tudunk érteni.

A normál hírfolyamban nálunk (egyelőre) az ismerősök és a kedvelt oldalak bejegyzései jelennek meg, illetve a szponzorált posztok, míg az Felfedező hírfolyamban az általunk nem kedvelt oldalak népszerű bejegyzései között böngészhetünk.

Egyes országokban azonban bepróbálkozott a Facebook egy olyan verzióval, hogy az elsődleges hírfolyamból teljesen száműzte a kedvelt oldalak posztjait, így itt már csak az ismerősök bejegyzései és a fizetett tartalmak jelennek meg. Ez rettentően rosszul érintette a Facebook-oldalak tulajdonosait, ugyanis hatalmasat zuhant az elérés, már alig látja valaki a megosztásokat, hiába van sok lájkoló.

A már említett verzió 6 országban élesedett (Szlovákiában, Szerbiában, Srí Lankán, Bolíviában, Guatemalában és Kambodzsában), és az ottani Facebook-oldalak tulajdonosai között szinte pánikhangulat alakult ki. Az olyan blogok, híroldalak, amelyek eddig főként a közösségi oldalról szerezték a látogatókat, elveszítették az olvasóik jelentős részét, hiszen már csak fizetés ellenében jutnak el a megosztásaik a követőkhöz.

Az új Felfedező hírfolyamban megjelenő bejegyzések pedig egyelőre kevés ember érnek el, és itt olyan oldalak posztjaival keveredik a tartalom, amit nem is lájkolt be az adott illető. Hiába van tehát egy oldalnak több tíz- vagy akár százezer követője a Facebookon, szinte semmit sem számít, mert nagyon kevesen látják a megosztásokat.

A Facebook ezzel a lépéssel kinyírhatja az online média egy részét, hiszen így teljesen ellehetetleníti azoknak a weboldalaknak a működését, amelyek leginkább a Facebookra építettek, és innen szerzik a látogatóikat.

Hazánkban egyelőre nyugodtabb a helyzet, de nem kizárt, hogy később itt is bevezetik majd a már említett módosítást, ami többek között a Napidroid.hu-t is igen rosszul érintené. Éppen ezért arra kérünk, hogy ne csak Facebookon kövess minket, néha látogasd meg a kezdőlapot is a legfrissebb hírekért. Emellett követhetsz minket Instagramon is, illetve érdemes csatlakozni a nemrég indult androidos Facebook-csoportunkhoz:

forrás, via Gizmondo

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid