A Blackview P2 csak mostanában jelent meg, de szinte biztosan hatalmas siker lesz. Már önmagában a 6000 mAh-s akkumulátor is nagyon vonzó, de ehhez korrekt hardver…
A Blackview P2 csak mostanában jelent meg, de szinte biztosan hatalmas siker lesz. Már önmagában a 6000 mAh-s akkumulátor is nagyon vonzó, de ehhez korrekt hardver…
A Sony az okostelefon-piacon nem remekel annyira, de a kameraszenzorok terén kétségtelenül ott vannak az élvonalban. A japán gyártó most egy új mobilokba szánt egységet jelentett be,…
A Samsung SDI gyártotta a Note 7 aksik nagy részét, amelyekkel ugyebár akadtak gondok, és végül az összes készüléket vissza kellett hívni emiatt. Most pedig tűz ütött ki…
Újabb tokgyártótól származó képek érkeztek az LG G6-ról, és ezúttal minden szögből meg lehet csodálni a készüléket. Az alábbi renderképeken remekül látszik a vékony káva, a…
A sok renderkép után most kaptunk egy állítólagos fotót a Samsung Galaxy S8-ról, amelyen ezúttal bekapcsolt kijelzővel látható a csúcsmodell. Ne is húzzuk az időt, itt…
Már elég sok mindent hallhattunk pletykaszinten a Huawei P10 modellekről, most azonban kiszivárgott egy állítólagos sajtókép az árakkal és néhány egyéb fontos infóval. Az alábbi kép…
Jó néhány renderképet láthattunk már az érkező Samsung Galaxy S8 modellekről, és most itt egy újabb adag megbízható forrásból, ráadásul egy videónk is van a dizájnról!…
A Facebook nemrég kiadott jelentéséből kiderül, hogy a közösségi oldal aktív felhasználóinak száma továbbra is növekvő tendenciát mutat, ám ami ennél is nagyobb mértékben nő, az…
Úgy vesszük észre a hozzászólások alapján, hogy a legtöbben az ujjlenyomat-olvasó pozíciója miatt aggódnak a Samsung Galaxy S8-cal kapcsolatban. Sajnos van egy rossz hírünk… Az már biztosra…
Sokan arra számítanak, hogy a Nougat frissítés a korábbi modellekre is elhozza legújabb szoftveres extrákat, de ez sajnos nem minden esetben van így. A Galaxy S7-ben…