Korábban mutattunk egy videót, amelyben erősen megkaparták az LG G5 hátlapját, és nagyon úgy tűnt, hogy valami sántít fémházzal kapcsolatban. Most kiderült az igazság, ugyanis a…
Korábban mutattunk egy videót, amelyben erősen megkaparták az LG G5 hátlapját, és nagyon úgy tűnt, hogy valami sántít fémházzal kapcsolatban. Most kiderült az igazság, ugyanis a…
A kínai gyártók gyakran hozakodnak elő jó ár-érték arányú készülékkel, de amit a 35 ezer Ft-os Infocus V5 (M560) kínál, az ezen is jócskán túlmutat. Egy vérbeli középkategóriás…
Ha mindig is érdekelt, hogy milyen márkákra váltanak azok, akik hátat fordítanak a Sony-nak, a HTC-nek vagy éppen a Samsungnak, akkor most mindenképpen érdemes tovább görgetned.…
Nemrég írtunk róla, hogy az ismert akciósztár, Jason Statham lesz az LG G5 reklámarca, és most ki is jött egy teljes videó, ami legalább annyira jó lett,…
A Samsung gőzerővel dolgozik a jövő okostelefonján, ami szétnyitva egy nagyméretű kijelzővel bír, kettéhajtva pedig elég kompakt ahhoz, hogy könnyedén zsebre tegyük. Most erről a készülékről…
Az LG G5 egy nagyon érdekes készülék lett, nem csak a moduláris dizájn miatt, hanem azért is, mert ez a gyártó első fémházas csúcsmobilja, legalábbis állítólag……
Eljutott hozzánk tesztelésre a Xiaomi nemrég bemutatott csúcsmobilja, a Mi 5, amit minden bizonnyal már sokan vártak, hiszen a készülék elődje már több, mint másfél éves.…
Rengeteg tech-cég készült valamilyen beugratással április 1-je alkalmából, ezekből szemezgetünk most. 1. Sony Proton Pack Szellembefogó eszközt mutatott be a Sony: https://www.youtube.com/watch?v=9UWbASEi7_o 2. Nvidia GeForce GTX…
Az ország összes felsőoktatási intézményéből és középiskolájából várják az alkalmazásokat, nevezéseket a BME Mobil Innovációs Központ által szervezett okostelefonalkalmazás-fejlesztő versenyre. Negyedik alkalommal hirdet mobilalkalmazás-fejlesztő versenyt a…
Még csak pár hete kezdődött meg a Galaxy S7 modellek árusítása világszerte, aki azonban eddig nem vásárolt a készülékből, az már ne is vegyen. A Samsung ugyanis…