A mai naptól kezdve hazánkban is előrendelhető a Galaxy S5, a szolgáltatók közül egyelőre még csak a Telekom-nál. Azt már eddig is tudtuk, hogy elég drágán…
A mai naptól kezdve hazánkban is előrendelhető a Galaxy S5, a szolgáltatók közül egyelőre még csak a Telekom-nál. Azt már eddig is tudtuk, hogy elég drágán…
Megjelent a Disney által fejlesztett népszerű ügyességi játék második része, azaz a Where’s My Water? 2. Ráadásul ingyenesen letölthetjük a Play áruházból! A játékban több mint 100…
Mindenféle hírverés nélkül jelent meg az Galaxy S3 Slim Brazíliában. Persze ne gondolja senki, hogy ez az S3 új, ráncfelvarrott változata, mivel a neve elég félrevezető. Először…
Többször is írtunk már az LG G3-ról, ami egy igen komoly készüléknek ígérkezik, főleg ha abból indulunk ki, hogy a G2 is nagyon jó lett. Sok…
Már jó ideje az Android a legelterjedtebb mobilos operációs rendszer, ezen belül pedig a Samsung vezet, és nem is akárhogy. A Digitimes értesülései szerint ők uralják…
A finn gyártó első androidos mobiljait idén februárban mutatták be. A három új készülék közül a legolcsóbb Nokia X már meg is jelent Indiában és Malajziában.…
A Motorola adta ki a világ első mobiltelefonját 1984. március 13-án, ami 3995 dolláros árával nem volt túl olcsó. Átszámolva nagyjából 900 ezer Ft-ért kaphattuk meg a…
Eddig szinte csak annyit lehetett tudni a Google okosórájáról, hogy egyszer majd lesz ilyen, most azonban elég sok infó került ki róla. Az evleaks Twitter bejegyzésben…
Nincs egyszerű dolgunk, ha androidos készülékkel rendelkezünk, mivel sokszor érezhetjük úgy, hogy egy kis gyorsítás még elférne. Egy kis használat után tele lesz a rendszer olyan…
A 2014-es év elég erősen indult a technikai kütyük terén, mivel rengeteg újdonság került bemutatásra az utóbbi időben. Ezen belül is rengeteg új okostelefont kaptunk, ami…