Valamikor a jövő hónapban debütál a Realme 11 sorozat, ami legalább három modellt foglal majd magában, az alap változat mellett ugyanis számítunk egy Pro és egy…
Valamikor a jövő hónapban debütál a Realme 11 sorozat, ami legalább három modellt foglal majd magában, az alap változat mellett ugyanis számítunk egy Pro és egy…
Egy ideje már piacon vannak a Galaxy S23 mobilok, amik egyébként egész jól teljesítenek, főleg az Ultra variáns, így nem meglepő, hogy már a következő generációról…
Kijött a legfrissebb mobilpiaci jelentés a Canalys kutatócég jóvoltából, így kiderült, hogy mely gyártók adták el a legtöbb okostelefont az első negyedév során, és az is,…
A Xiaomi 13 Ultra és a Xiaomi Pad 6 tabletek mellett a gyártó bemutatta új okoskarkötőjét, a Xiaomi Smart Band 8-at is, ami minden bizonnyal Európában is…
A Xiaomi 13 Ultra mellett a gyártó bemutatta új táblagépeit, a Pad 6 és a Pad 6 Pro készülékeket. Az újdonságok első körben Kínában jelennek meg,…
A Xiaomi végre bemutatta az valódi 2023-as csúcsmobilját, ami leginkább a kamerákra helyezi a hangsúlyt, de más szempontból is ütős lett. A Xiaomi 13 Ultra természetesen…
A Sega Corporation bejelentette, hogy 706 millió euróért (775 millió dollárért) megvásárolja a finn Rovio Entertainment Oyj-t, az Angry Birds játékok készítőjét. Az üzlet várhatóan 2023…
A szoftverek között kevés olyan gazdag múlttal rendelkező név van, mint a Winamp. A program 1997-ben jelent meg először, a sallangmentes, de rendkívül testreszabható felületével egyértelműen…
A Samsung nemrég megújította a megállapodását az AMD-vel, ami azt jelzi, hogy nem adták fel a saját csúcshardverek fejlesztését. A legfrissebb hírek szerint máris dolgoznak az…
Holnap leplezik le a Xiaomi új készülékeit, köztük a 13 Ultrát, így már nem kell sokat várni a hivatalos infókra, de azért még a bemutató előtt…