Jelenleg is dübörög az MWC kiállítás Barcelonában, ahol a rengeteg résztvevő között megtalálható a Honor is. A kínai vállalat a Honor Watch 5 Ultra okosórával, a…
Jelenleg is dübörög az MWC kiállítás Barcelonában, ahol a rengeteg résztvevő között megtalálható a Honor is. A kínai vállalat a Honor Watch 5 Ultra okosórával, a…
Ahogyan megígérte, a Meizu is tiszteletét tette a barcelonai MWC kiállításon. A kínai gyártó három okostelefonnal tér vissza a nemzetközi vizekre, ezek a Note 22, az…
Végre megkapták hivatalos bejelentésüket a Nothing Phone (3a) készülékek. Az alapmodell mellett érkezett egy Pro variáns is, és bár a két okostelefon alapvetően ugyanazt kínálja, az…
A Qualcomm nemrég bejelentette, hogy 8 évre meghosszabbítja a legújabb Snapdragon 8 és 7 szériás lapkakészleteihez biztosított szoftvertámogatást, és nem sokra rá a Honor is tett…
Tavaly decemberben jelent meg az Oppo A5 Pro a kínai piacon, amely most a népköztársaság határain kívül is forgalomba kerül. A pénztárcabarát okostelefon az eredeti készüléktől…
Pörög az MWC kiállítás Barcelonában, sorra érkeznek a bejelentések, a résztvevő cégek mindegyike hozott valamilyen érdekességet az európai vásárlóközönségnek. Nem kivétel a ZTE sem, amely pénztárcabarát…
Nincs mit ezen szépíteni, a Samsung egy kicsit megcsúszott a One UI 7.0 frissítés fejlesztésével és terjesztésével. Szerencsére azért a munkálatok gőzerővel zajlanak, és valószínűleg vagyunk…
Több, mint százezer alkalommal töltötték le a Google Play Áruházból a Finance Simplified nevű applikációt, amely elsőre egy teljesen valós, egyszerű és gyors kölcsönöket kínáló alkalmazásnak…
Emlékeztek a Meizura? A gyártó korábban bejelentette, hogy kiszáll az okostelefon-piacról, és a mesterséges intelligencia fejlesztésére fognak koncentrálni. Búcsúzóul azért még leleplezték a 21 Prót, aztán…
A Honor első osztályú csúcsmobilokat készít, legyen szó hagyományos vagy hajlítható képernyős készülékekről, de természetesen azokra is gondolnak a gyártó döntéshozói, akiknek nincs szükségük brutális teljesítményű…