A Huawei vadonatúj okostelefon-sorozattal rukkolt elő, megérkeztek a Nova 11 modellek. A szériát három mobil erősíti, az alapmodell mellett debütált egy Pro, valamint egy Ultra variáns…
A Huawei vadonatúj okostelefon-sorozattal rukkolt elő, megérkeztek a Nova 11 modellek. A szériát három mobil erősíti, az alapmodell mellett debütált egy Pro, valamint egy Ultra variáns…
Hét évvel azután, hogy számítógépekre és konzolokra is megjelent a Worms W.M.D, mostantól telefonokon is elérhető. A klasszikus, körökre osztott játékmenetet kínáló játék mobilos portja magában…
A márka pontos dátumot nem tett közzé, de most már hivatalosan is megerősítésre került, hogy májusban érkezik a Realme 11 széria. A sorozat természetesen Kínában debütál…
Jó esély van arra, hogy Németország is általános tilalmat vezet be a Huawei és a ZTE által gyártott 5G-s mobilhálózati berendezésekre, követve olyan országok példáját, mint…
Régebben a Google szinte havonta közölt egy statisztikát arról, hogy milyen ütemben terjednek az éppen aktuális Android verziók. Ez a jó szokás valahogy abbamaradt, egyesek szerint…
Nemrég debütáltak az Asus ROG Phone 7 modellek, amelyek egyedi külsővel és brutális teljesítménnyel igyekeznek a konkurencia fölé emelkedni. Nagyon sokan azonban inkább egy hagyományos kialakítású…
A ZTE tartott egy bemutatót Kínában, amelyen két vadonatúj, prémium kategóriás termékkel rukkoltak elő. Az egyik az Axon 50 Ultra, amely egyebek mellett kétirányú műholdas kommunikációval…
Azt már eddig is tudtuk, hogy a Vivo X Fold 2 még ebben a hónapban bemutatkozik a nagyérdemű előtt, de most a gyártó hivatalosan is közölte…
Az Asus ismét gamer okostelefonokkal jelentkezett, a tajvani gyártó bejelentette a ROG Phone 7 és a ROG Phone 7 Ultimate modelleket. A Pro modell ezúttal elmarad,…
A feltételezések szerint a Google Pixel 7a az idei I/O konferencián mutatkozhat be, amelyet májusban tartanak. A középkategóriás okostelefon nemrégiben rendelt képeken tűnt fel, amelyeknek hála…