Az EMUI 11-et futtató telefonok frissíthetők lesznek Harmony OS-re

0

A Huawei nemrég bejelentette saját rendszerének, a Harmony OS-nek a 2.0-s verzióját, ami jövőre már telefonokon is futni fog, most pedig egy újabb érdekességre derült fény.

Az Android Authority kérdésére reagálva azt a választ írta a vállalat képviselője, hogy nem feltétlenül kell majd új telefont vásárolniuk a felhasználóknak ahhoz, hogy kipróbálják a Harmony OS-t.

A nyilatkozatból kiderült, hogy az EMUI 11-et futtató telefonok később frissíthetők lesznek Harmony OS-re. Sajnos további részletek nem derültek ki, így azt sem tudni, hogy ez minden EMUI 11-es mobilra vonatkozik-e majd, vagy csak néhányra, illetve az is kérdéses, hogy pontosan mivel jár majd ez a frissítés.

Egyelőre tehát nem tehetünk mást, mint várunk. A Huawei decemberben leplezi le a Harmony OS 2.0-nak azt a verzióját, amit telefonokra szán, és csak 2021-ben láthatunk majd olyan mobilokat, amiken a saját rendszer fut.

Te kipróbálnád a Harmony OS-t, ha telepíthető lenne a mobilodra?

Via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid