Az Intel vezérigazgatója szerint még évekig tarthat a globális chiphiány

0

Habár látszott mostanában az enyhülésnek néhány jele, a globális chiphiány egyelőre nem szűnt meg. A kevésbé optimista hangok közé tartozik az Intel vezérigazgatója, Pat Gelsinger, aki szerint a hiány továbbra is részét képezi a jelenlegi helyzetnek, és szerinte még évekig eltarthat.

A neves személyiség nemrégiben adott egy interjút a CNBC TechCheck című műsorában. Azt állította, hogy a chipgyártáshoz szükséges fontos eszközök továbbra sem állnak a kellő mennyiségben rendelkezésre, így aztán a termelési kapacitás is ugyanúgy korlátozott.

Gelsinger szerint a gyártók nem tudják bővíteni a termelési kapacitást a megfelelő mértékben, ezért a hiány tovább tarthat, mint ahogyan azt sokan feltételezik, feltételezték. A korábbi becslésekkel ellentétben, amelyek 2023-ra jósolták az áldatlan állapotok végét, most már leghamarabb csak 2024-ben érhet véget a hiány, mivel az már nem csak az alapanyagban, hanem a gyártáshoz szükséges felszerelésben is tetten érhető.

Az Intel, ami azt ígérte, hogy 2024-re visszanyeri elsődleges szerepét a chipgyártásban, kidolgozott egy ütemtervet, amelyben szerepel az ASML következő generációs ultraibolya litográfiás (EUV) gépének átvétele is. A 150 milliós masina főleg csiszolt tükrök révén fókuszálja a fényt, és ezzel marja az áramköröket a megmunkálandó anyagra. Ezeknek a gépeknek elsődleges szerepe lesz a mostaninál is kisebb méretű minták létrehozásában. Persze a vezető szerep visszaszerzéséhez bővíteni kell a gyártói kapacitást, az pedig újabb üzemek építését követeli meg az Intel részéről nem csupán az USA-ban, hanem nálunk Európában is.

Mielőtt lett volna ez az interjú a CNBC-vel, az Intel vezér azt nyilatkozta többször is, hogy 2023-ra helyre áll a kereslet és kínálat egyensúlya a chipiparban. Az Intel a múlt héten olyan első negyedéves jelentését publikált, ami felülmúlta a Wall Street várakozásait, bár a következő negyedévre vonatkozó előrejelzéseik elmaradnak az elemzők által készített becslésektől. Így aztán nem csoda, hogy az elmúlt héten a cég részvényei 8,6 százalékkal zuhantak be, 93 dollárról 85 dollárra.

A két legnagyobb szerződéses gyártó a világon a Samsung és a TSMC. Ők az egyetlenek, akik chipterveket vesznek át másoktól és kész alkatrészeket állítanak elő azok alapján. Utóbbi gyártja például az Apple A és M sorozatba tartozó chipjeit, a Samsung pedig a Qualcomm számára végez bérgyártást. Ehhez képest az Intel általában csak olyan chipeket gyárt le, amiket ők maguk terveztek.

Ezt az üzleti modellt hamarosan maguk mögött fogják hagyni és ők is más vállalatok rendelkezésére állnak majd a gyártási kapacitásukkal. Két új gyár épül Arizonában, ahol már ezt a TSMC által tökéletesített üzletpolitikát fogják követni, persze a tajvani cég továbbra is az egyik legnagyobb konkurens marad, mivel ők is saját üzemet építenek, ráadásul ugyanabban az államban. Ezen a helyen a tervek szerint 2024-ben már javában zajlani fog az 5 nanométeres chipek gyártása. Vélhetően számos vállalat élni fog az Intel szolgáltatásaival, így nem kell a jövőben attól tartaniuk, hogy a TSMC bizonyos geopolitikai események következtében bezárja tajvani gyárait. Egy ilyen forgatókönyv olyan áldatlan állapotot eredményezne, amihez képest a mostani komponens-hiány csupán csekély bosszúságnak tűnne…

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid