Az MWC megmutatta, mi lesz az idei trend, és rossz hírünk van

0

Nagyon úgy tűnik, hogy a gyártók olyanok mint a kisiskolások. Meglátják hogy a menő gyerek milyen sapit hord, majd mindenki rohan a boltba, hogy ő is úgy nézhessen ki.

Az Apple tavaly elkezdte a trendet az iPhone X szigetszerű benyúlásával, és lassan nem marad olyan gyártó, aki ne mutatott volna még be hasonló telefont. Tekintve, hogy a legtöbb Android felhasználó nemtetszését fejezte ki, amikor meglátta a legújabb Apple terméket, jelenleg elég rossz a helyzet.

Azt azért gyorsan meg kell jegyeznünk, hogy nem az Apple jelentkezett először ilyen telefonnal. A Motorolának már 2006-ban volt egy ilyen készüléke (Motofone F3), ahol volt egy kis belógó sziget.

Visszatérve rá, az Apple nagy újítása az volt, hogy a félsziget köré próbálja építeni a felhasználó felületet, és amikor ez nem sikerül, egyszerűen kihagyja az egész felső részt. A legújabb hírek szerint a Google is ilyesmin dolgozik, és a következő Android verzió már optimalizálva lesz a belógó részek kezelésére.

Jól is jön ez, hiszen összeszámolni is nehéz, hány kivágott kijelzős mobilt mutattak be az MWC-n, és hány gyártó készülékéről kering még kép, ami ezzel a megoldással jöhet majd a jövőben. Némelyek egész korrektül megoldották, de vannak akik borzalmasan “másoltak”, és kifejezetten csúnya lett a megoldásuk.

Mutatunk néhány képet, hátha valaki lemaradt volna a rendezvényről:

Ulefone T2 Pro

Asus Zenfone 5 és 5z

Ulefone X

Wiko View 2

Noa N10

Természetesen ez még nem minden, hiszen már azt is tudjuk, hogy a Huawei P20-as széria is hasonlóan néz majd ki, ráadásul az LG és a OnePlus következő telefonjairól is kering olyan kép, amin ilyen dizájnnal szerepelnek.

Huawei P20 és P20 Plus

Úgy tűnik elfogytak az ötletek, és ehhez szépen asszisztál szinte minden gyártó, tisztelet a kivételnek. Szerencsére vannak még, akik nem adták be a derekukat, kifejezetten üdítő látványt nyújt például a Galaxy S9 a sok szigetes telefon között. Megértjük mi, hogy kell a hely az érzékelőknek, de véleményünk szerint a legtöbb ember még mindig egy minimális felső kávát preferál a belógó szigettel szemben. Arról nem is beszélve, hogy némelyik “notch” mobil borzalmasan vastag kerettel rendelkezik.

Mi csak remélni tudjuk, hogy gyorsan lecseng ez a dolog, és visszaáll a világ rendje, ahol egymással versengenek a gyártók, és egyéni megoldásokat kapunk a tucattermékek helyett.

Forrás: Gsmarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid