Az Oppo is elkötelezte magát a hosszú szoftveres támogatás mellett

0

Nagyon úgy néz ki, hogy az Oppo erőfeszítéseinek köszönhetően az augusztusban megjelent ColorOS 13 rendszer volt a leggyorsabban terjesztett szoftveres felület a gyártó történetében. A kínai vállalat nem csak ezt jelentette be örömmel, hanem azt is, hogy igyekeznek még hosszabban tartó szoftveres támogatást kínálni a készülékeik mellé.

Az ígéret 2023-tól lesz érvényes és csak bizonyos zászlóshajók részesülnek a hosszabb szoftveres támogatásban, de ez nem kisebbíti a bejelentés horderejét. A tervek szerint 4 évig biztosítják a nagyobb Android frissítéseket, illetve 5 évig a szükséges biztonsági foltokat. Ez a vállalás nagyjából megegyezik azzal, amelyet nemrégiben a OnePlus is magára vállalt. Nincs ebben semmi meglepő, végső soron mindkét vállalatot közös befektetői csoport üzemelteti.

Az android felhozatalból a Samsung volt az első, aki hasonló szintű szoftveres támogatást ígért meg az okostelefonjai mellé, és ez már a 2021-es zászlóshajókra is érvényes volt. A Google érdekes módon ennél jóval kevesebbet ígér a vásárlói számára, náluk csak 3 évig jár az új Android rendszer, de legalább a biztonsági javításokat 5 évig biztosítják. Persze lehet náluk is készül egy hasonló fordulat, nem tudni.

A jelenlegi rendszer sem áll rosszul, mivel globálisan 33 Oppo márkájú készülékre adták ki, ami több modellt jelent, mint amennyire valaha az éppen aktuális ColorOS ökoszisztéma eljutott, és 50 százalékkal több készüléket, mint a ColorOS 12 esetében. Így vált lehetségessé az, hogy háromszor annyi felhasználóhoz jutott el a rendszer, mint a korábbi generációnál a bemutatást követő négy hónap alatt. Ezzel a ColorOS 13 az interfész történetének leggyorsabban terjedő és legnagyobb kiadása lehetett.

Örömteli látni, hogy egyre több gyártó kezdi el követni az Apple példáját – bármit lehet az almás csapatra mondani, de szoftveres támogatás tekintetében tényleg a topon vannak – és remélhetőleg még többen lépnek majd a Samsung, a OnePlus vagy az Oppo által kitaposott ösvényre.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid