Az összes Samsung Galaxy S27 modell megkaphatja a Galaxy S26 Ultra újítását

0

A Samsung Galaxy S26 Ultra tényleg kevés nagy újításának egyike az Adatvédelmi megjelenítés funkció, amely a kijelző betekintési szögének szabályozásával meggátolja, hogy illetéktelenek kifigyeljék a képernyőn lévő dolgokat. Ezt a lehetőséget kizárólag a jelenlegi széria Ultra modelljén lehet igénybe venni, de a következő generációval mindez megváltozhat.

A Galaxy S sorozat Ultra modelljeinek exkluzív funkcióit általában nem viszik át a széria többi tagjára, ám a The Elec jelentése szerint mind a négy Galaxy S27 modell megkapja az Adatvédelmi megjelenítést. Ez természetesen érvényes az újonnan érkező Galaxy S27 Próra is, amely a Galaxy S27 Ultra tudását hivatott kompakt méretben felkínálni.

Egy másik kapcsolódó és valószínűleg sokak szerint jó hír, hogy a Samsung mérlegelte a BOE kijelzők beszerzését az alapmodellhez, de a megállapodás végül kútba esett, így a Galaxy S27 előlapjára is a Samsung Display gyárt majd képernyőt.

A betekintési szögeket szabályozó technológia a szakértők szerint sikeres, a Samsung mellett más gyártók is látják a fantáziát ebben az újításban. Állítólag a Xiaomi, a Honor, az Oppo és a Vivo is fejleszti saját hasonló megoldását a színfalak mögött.

Az adatvédelmi funkció a jövőben eljut majd a hajlítható eszközökre is, de a megvalósítás nem problémamentes, maradjunk annyiban, hogy most még egy kicsit vakargatják a fejüket a mérnökök. Egyébként az Adatvédelmi megjelenítés kétségkívül gátat vet az illetéktelen pillantásoknak, de ennek megvannak a maga hátrányai. Implementálása rossz hatással van a kijelző felbontására és fényerejére, és ezáltal a készülékek üzemidejére is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid