Beharangozták a Nothing Phone (3) árát

0

A Nothingnak már vannak új középkategóriás készülékei, a Phone (3a) és Phone (3a) Pro, de a színfalak mögött már gőzerővel készül a Phone (3), ami a márka első igazi “csúcsmodellje” lehet. Az okostelefonról nemrég Carl Pei, a Nothing vezére árult el néhány érdekességet, többek között belőtte a mobil várható árát is.

A múlt hónapban már bejelentették, hogy a Nothing Phone (3) a tervek szerint 2025 harmadik negyedévében fog megjelenni, most pedig a várható árazásról volt szó. Carl Pei szerint a készülék 800 angol font körüli árcédulával kerül a boltok polcaira, ez olyan 380 ezer forintot jelent, ami már tagadhatatlanul vastagabb vételár, mint amit eddig a brandtől megszokhattunk.

Carl Pei ígérete szerint nem a semmire fogjuk kifizetni ezt az összeget, mivel a Nothing Phone (3) prémium anyagokból fog készülni, és jelentős teljesítménybeli fejlesztéseket kínál majd, arról nem is beszélve, hogy a szoftvert valóban új szintre emelő megoldásokkal jön. A cégvezető megerősítette azt is, hogy az okostelefon idén nyáron fog debütálni, és ahogyan ismerjük Peit, hamarosan elözönlenek majd bennünket a kedvcsinálók és az ízelítők, amelyek áradata addig biztosan nem ér véget, míg a telefont hivatalosan le nem leplezik.

Az eddigi nem hivatalos értesülések alapján a készülék 6,77 hüvelykes LTPO AMOLED megjelenítővel lesz felvértezve, amely támogatni fogja a 120 Hz-es képfrissítést és a 3000 nites csúcsfényerőt. A mobil borítása alá Snapdragon 8 Gen 3 vagy Snapdragon 8 Elite lapkakészlet kerülhet, amelyhez 12 GB RAM-ot és 512 GB belső tárhelyet szerelnek. A hírek szerint a hátlapra három 50 megapixeles képrögzítő egység kerül: a főmodul és az ultraszéles látószögű lencse mellé egy telefotó kamera is betársulhat 2x vagy 3x optikai zoommal.

Az előlapi kamera 32 megapixeles is lehet, az akkumulátor kapacitása pedig várhatóan 5000 mAh körül alakul, és a telep támogatni fogja az 50 wattos vezetékes és a 20 wattos vezeték nélküli töltést. Fontos megjegyezni, hogy vannak ennek ellentmondó értesülések is, illetve ezek is messze vannak a hivatalostól, így inkább várjuk meg Carl Pei-t és a Nothingot, hogy szokásukhoz híven szépen apránként leleplezzék az összes jellemzőt, még a bemutató előtt.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid