Bejelentették a Huawei Watch 4 és Watch 4 Pro okosórákat

0

Azon a bizonyos minap tartott müncheni rendezvényen a Huawei nem csupán a P60 Pro és a Mate X3 európai forgalmazását jelentette be, hanem vadonatúj okosórákkal is meglepett bennünket. Megérkezett a Huawei Watch 4 és a Watch 4 Pro, amelyek a prémium szegmens kapuján kopogtatnak és megvan bennük minden, ami a sikerhez szükséges.

Mindkét újdonság AMOLED kijelzővel lett felszerelve, ez a Pro modell esetében 1,5 hüvelykes és zafírüveg által védett. A Huawei Watch 4 Pro 48 mm-es, TC4 titán ötvözetből öntött házzal rendelkezik, amely állítólag háromszor olyan erős, mint a hagyományos titán.

Az alapmodell 46 mm-es rozsdamentes acél tokkal bír. Az okosórák mindegyike felkínálja az Always on Display funkciót, elérhetővé tesznek rengeteg óralapot, arról nem is beszélve, hogy a külső borításuk megfelel az 5ATM minősítésnek, vagyis a készülékek remekül bírják a vizet.

A Huawei Watch 4 modellek száznál is több sport üzemmóddal állnak jövendőbeli tulajdonosaik rendelkezésére, illetve biztosítják a szokásos egészségkövetéssel kapcsolatos lehetőségeket. A széria egyik új funkciója az egy perc alatt elkészülő, hét pontból álló egészségügyi áttekintés, amely egyetlen jelentésben gyűjti össze a pulzusszámmal, a véroxigénszinttel, az EKG-val, a bőrhőmérséklettel, az artériás merevséggel és a légzéssel kapcsolatos adatokat.

A Huawei Watch 4 Pro eSIM-en keresztül lehetővé teszi a 4G hálózatokra történő kapcsolódást, illetve saját beépített GPS modullal is fel lett szerelve.

A Huawei Watch 4 akkumulátoros üzemideje tipikus használat mellett nagyjából három nap, ugyanez a Pro modell esetében akár négy és fél nap is lehet. Amennyiben a felhasználó él az energiatakarékos üzemmóddal, elérhető a 14 és a 21 napos működési idő is egyetlen feltöltéssel.

A Huawei Watch 4 vételára 450 euróról (~166 ezer Ft) indul, a legolcsóbb kiszereléshez fekete színű fluorelasztomer pántot adnak. A Huawei Watch 4 Pro bőrszíjjal már 550 euróért (~203 ezer Ft) is beszerezhető, titán pánttal pedig 700 eurót (~259 ezer Ft) kóstál. Az okosórák európai forgalmazása heteken belül megkezdődik.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid