A Reuters legfrissebb értesülései szerint a Perplexity AI nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó startup egy óriási, 34,5 milliárd dolláros ajánlatot tett a Chrome böngésző megvásárlására. Az elsőre képtelennek tűnő ajánlattétel azért történhetett, mert egyre nő az az amerikai szabályozói nyomás, amely a Google online piaci monopóliumának csökkentését célozza.
A felvásárlás lehetősége azért merülhetett fel, mert egy tavalyi bírósági ítélet kimondta, hogy a Google jogtalan monopóliummal rendelkezik az online keresés birodalmában. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium ennek orvoslásaként javasolta a Chrome böngésző eladását.
Bár a Google csöppet sem meglepő módon fellebbezni tervez, és hivatalosan nem kínálta még eladásra a böngészőt, a Perplexity mellett állítólag már a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI, a Yahoo és egy magántőke-befektetési cég is jelezte érdeklődését a Chrome iránt. A Perplexity 34,5 milliárd dolláros, azaz több, mint 11 600 milliárd forintos ajánlatának finanszírozási hátterét nem fedte fel, egyelőre mindenféle alapokra hivatkoznak, de azokat nem részletezik konkrétan.
A cég motivációját könnyű kitalálni: a Chrome több mint hárommilliárdos felhasználói bázisára építve felvehetnék a versenyt a mesterséges intelligencia piacot uraló OpenAI-jal. Na nem mintha nem lenne nekik böngészőjük, a Perplexity nemrég indította útjára a Comet nevű browsert.
A startup ígéretet tett arra, hogy a felvásárlás esetén a Chromium kódját nyílt forráskódúként tartanák meg, két év alatt hárommilliárd dollárt fektetnének a böngésző fejlesztésébe, és nem változtatnának a Chrome alapértelmezett keresőmotorján sem. Ki tudja, talán még a reklámblokkolók is új életre kelnének az új tulajdonos alatt… A Perplexity-nél mindenesetre úgy gondolják, hogy mindez megőrizné a felhasználói választás szabadságát és enyhítené a különböző versenyjogi aggályokat is.
Forrás: GSMArena borító: Computerworld