Elképesztő, 125W-os gyorstöltési megoldást mutatott be az Oppo

0

Korábban már lehetett róla hallani, majd később maga a kínai gyártó is alaposan megszellőztette, most pedig végre hivatalosan is bemutatták az Oppo vadonatúj 125 wattos gyorstöltési metódusát, amely mellett eltörpülni látszik az eddig használt 65 wattos eljárás, amelyet szintén ők fejlesztettek ki.

Lehetne hosszasan rizsázni az unalmas technológiai részletekről, de a kedves olvasókat vélhetően a sebesség érdekli, és hát abban tényleg nem lesz hiány. Az új eljárás egy 4000 mAh kapacitású akkumulátort mindössze 5 perc alatt képes eljuttatni a 41 százalékos töltöttségi szintre, a teljes töltöttséget pedig összesen 20 perc alatt éri el. Ahhoz, hogy egy ilyen eljárás biztonságosan működjön, rengeteg innovációt kellett eszközölni, a legnagyobb problémaforrás pedig a hőtermelés, amelyet jelen esetben nem kevesebb, mint 10 fejlett érzékelő figyel. Akit érdekel az újdonság részletes működése, tekintse meg a lenti videót!

Az Oppo a vezeték nélküli töltésben is hozott némi újítást a 65 wattos teljesítménnyel működő AirVOOC töltő képében, ami képes egy 4000 mAh kapacitású okostelefont mindössze fél óra leforgása alatt újratölteni. Ez a teljesítmény megegyezik a kínai gyártó korábbi SuperVOOC 2.0 elnevezésű kábeles gyorstöltésének sebességével. Itt aztán gondolhatjátok, hogy extrém mennyiségű hő termelődik, épp ezért az indukciós pad aktív hűtést kapott.

Jelenleg nincs kereskedelmi forgalomban olyan telefon vagy táblagép, ami képes lenne kooperálni ezzel a rettenetesen gyors vezeték nélküli töltéssel, így az Oppo új töltője jelenleg nem egyéb, mint egy koncepció, egy ígéret, ami később akár a mindennapok részévé is válhat.

A vadonatúj 125 wattos gyorstöltési metóduson és a villámgyors vezeték nélküli indukciós padon kívül még egy kompakt méretű 50 wattos mini SuperVOOC töltőt is a nagyközönség elé tártak, az apróság mindössze 60 grammos, és 82,2 x 39 x 10,5 mm-es dimenziókkal rendelkezik.

Ezen kívül még bemutattak egy 110 wattos mini FlashCharge töltőt is, ami ugyan némileg nagyobb és nehezebb, mint az 50 wattos konstrukció, viszont más gyártók gyorstöltési metódusát is támogatja, mivel QuickCharge kompatibilis, egészen 36 wattig.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid