Bemutatták a Meizu Pro 6-ot

0

A kínai Meizu hivatalosan is bemutatta aktuális csúcsmobilját, a Pro 6-ot. A készüléket már tűkön ülve vártuk, és bár néhány szempontból más, mint amire számítottunk, azért így is egy igazi androidos fenevad lett.

Először is, elődjénél jóval kisebb lett az újdonság. Meg kell mondjam, nem mindenki van elájulva az almás csapat kijelzőméret-csökkentő “innovációjától”, de úgy látszik már most hatást gyakorolnak a többi gyártóra – szomorú módon. Aki phabletre számított a Meizu Pro 6 kapcsán, kénytelen lesz elmorzsolni pár krokodilkönnyet, ugyanis a várt 5.7 colos megjelenítő helyett mindössze 5.2 hüvelykeset kapunk. Persze ez azért még nem egérmozi, de néhányunk számára egy – szó szerint – kisebb csalódás.

meizu-pro-6-official-02

Szerencsére a kép élessége miatt nem lehet panaszkodni, 1920×1080 pixel ezen a méreten nagyon szép tartalmakat ígér, pláne ha hozzátesszük, hogy Super AMOLED panelről van szó. A képernyő nyomásérzékeny, a Meizu 3D Pressnek nevezi az érdekes, ám hasznosságában egyelőre megkérdőjelezhető extrát. A behatások elleni védelmet harmadik generációs Gorilla Glass biztosítja, mely a szélein ívelt. A kijelző alatt egy fizikai Home gombot találunk, ami a mai elvárásároknak megfelelően egy ujjlenyomat-olvasót rejt.

meizu-pro-6-official-08

A Pro 6 lelke egy MediaTek Helio X25, ez a tajvaniak tízmagos processzorának, a Helio X20-nak a továbbfejlesztett változata, ami főbb eltérésként elsősorban magasabb órajelet tud felmutatni. A RAM mennyisége 4 GB, azaz nem jött be a 6 GB-os számítás, bár még később meglephetnek minket egy erősebb modellel.

meizu-pro-6-official-03

Fotózás terén történtek komoly előrelépések. Az elsődleges érzékelő egy 10 LED-ből álló kéttónusú villanót kapott, amelyben kör alakban helyezkednek el az aprócska fénykibocsátó források. Maga a szenzor 21 megapixeles, 1/2.4 inch méretű, és kombinált autófókusz (lézeres és fázisdetekciós) fokozza képességeit, aminek a segítségével akár 0,07 másodperc alatt beélesedik a kép, azaz az egyik leggyorsabb megoldásról beszélhetünk a piacon. Érdekesség gyanánt érdemes megjegyezni, hogy a kameramodult a Sony gyártotta, egészen pontosan egy IMX 230-ról van szó. Az szelfikamera felbontása 5 megapixel, erről egyelőre nem tudunk további részleteket.

meizu-pro-6-official-04

A telep kapacitása 2560 milliamperóra, ami elsőre talán nem tűnik soknak, viszont alig 60 perc alatt teljesen feltölthető a C-típusú USB csatlakozón keresztül. A jelenség mögött a Meizu koponyái állnak, és az általuk fejlesztett mCharge 3.0 technológia, ami szemlátomást méltó alternatívája a Qualcomm által kidolgozott metódusoknak.

meizu-pro-6-official-01

Szoftveres oldalon is jól optimalizáltnak kell lennie egy csúcsmodellnek, épp ezért Android 6.0 Marshmallow rendszert telepítettek a készülékre, amit a gyártó saját maga alkotta Flyme felületének az 5.5-ös verziója öltöztet.

meizu-pro-6-official-05

A mobil fémháza 7.25 mm vékony, a mérlegen 160 grammot nyom, és többféle színben is elérhető lesz: sötétszürke, ezüst, piros, illetve rózsaarany változatokról tudni eddig. A Meizu Pro 6 április 23-ától lesz elérhető Kínában, 385 dollárnak megfelelő jüanért, ha a 32 GB-os modellt választjuk. Amennyiben kicsit több – egyébként bővíthető – tárhelyre fáj a fogunk, átszámítva kb. 430 dollárt kell fizetni a 64 GB-os verzióért.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid