Betilthatják a TikTokot az USA-ban

0

Magasa rangú amerikai politikusok a TikTok betiltását kezdeményezték az USA-ban, ugyanis a közösségi alkalmazás szerintük a Kínai Kommunista Párt befolyása alatt áll, és emiatt nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Két republikánus politikus, Marco Rubio floridai szenátor és Mike Gallagher, a Képviselőház tagja nemrég bejelentették, hogy harcot indítanak a TikTok ellen, és mindent megtesznek azért, hogy betiltsák a közösségi alkalmazást az Egyesült Államokban. Ennek a részleteit egy nemrég megjelent cikkben fejtették ki, amit a The Washington Post publikált.

A két politikus egy friss jelentésre hivatkozik, amely arról szól, hogy a TikTok anyavállalat, a ByteDance, és a Kínai Kommunista Párt propagandaszervezetei között szoros kapcsolat van, és emiatt arra használhatják a közösségi felületet, hogy a kínai állampárt üzeneteit közvetítsék.

Egyébként már korábban is felmerült, hogy betilthatják az USA-ban a TikTokot, és a Biden-kormányzat indított is egy felülvizsgálatot, amelynek a célja, hogy ellenőrizzék a kínai közösségi szolgáltatás adatvédelmi gyakorlatát nemzetbiztonsági szempontból, ugyanakkor az említett republikánus politikusok nem bíznak ebben.

A TikTok betiltásának az egyik módja, hogy az átfogó védelmi-felhatalmazási törvénybe illesztik bele, ezt még az év vége előtt tervezik elfogadni, illetve egy másik lehetőség, hogy a Képviselőházon keresztül adják be a javaslatot. Az viszont még kérdéses, hogy sikerrel jár-e a törekvés.

Forrás: Index

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid