BRÉKING! Ilyen lesz a Samsung Galaxy S11

0

Eddig is volt már néhány értesülés a Galaxy S11-ről, most azonban teljes egészében kiszivárgott az új Samsung csúcsmobil dizájnja néhány hitelesnek mondható renderkép formájában.

Az egyik legismertebb mobilos szivárogtató, @OnLeaks tette közzé az alábbi renderképeket, amelyek állítólag a Galaxy S11 valós, végleges paraméterei alapján készültek. Az illető már számtalanszor bizonyította, hogy nagyon jól értesült, rengeteg okostelefont leplezett le jóval a bemutató előtt, így most sincs okunk kételkedni benne.

Ami elsőre szembetűnik, hogy az előlapi kameralyuk középre költözött, hasonlóan a Note 10 modellekhez, és kisebbnek tűnik, mint az idei készülékek esetében. A káva is vékonyabb lehet, vagyis még jobb kijelző/előlap arányra számíthatunk. Az ívelt panel pedig természetesen marad, ahogy azt korábban már többször megírtuk.

A hátlap sem kevésbé szembetűnő, teljesen megújul a kamerasziget, oldalra költözik, és a szenzorok száma is gyarapszik. Kicsit olyan a dizájn, mint az iPhone 11 vagy a Google Pixel 4 esetében, csak itt megnyújtották a kamerák számára kialakított részt.

A bekapcsoló és a hangerő gomb marad a jobb oldalon, alul pedig jól kivehető az USB-C port és a hangszóró. A forrás szerint a Samsung Galaxy S11 161,9 x 73,7 x 7,8 mm-es dimenziókkal rendelkezik, ám a kameráknál kicsit vastagabb lesz (8,9 mm).

A hátlapi kamerákból a fő szenzor 108 MP-es lesz a hírek szerint, és képes lesz 8K videók rögzítésére, emellett egész biztosan kapunk egy telefotó kamerát, ami 5x-ös optikai zoomot tesz majd lehetővé. Mindkettőt ellátják optikai képstabilizátorral, míg a másik két kamera egy ultraszéles látószögű, valamint egy ToF érzékelő lehet.

A Samsung Galaxy S11 három méretben jöhet, ám ezúttal állítólag mind hajlított kijelzőt kap. Számítunk még 120 Hz-es képfrissítésre, a meghajtásról pedig a Snapdragon 865 vagy ez Exynos 9830 gondoskodik majd régiótól függően. Természetesen lesznek 5G-s verziók, a bemutató pedig február második felében várható.

Forrás: 91Mobiles

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid