Bréking: lapos kijelzőt kaphat a Samsung Galaxy S24 Ultra

0

Az év elején megjelent Galaxy S23 Ultra dizájnja alig változott a tavalyi Galaxy S22 Ultrához képest, mindössze annyi történt, hogy a keret szögletesebb, a kijelző hajlítása pedig kisebb lett. A jövőre érkező Galaxy S24 Ultra esetében jóval komolyabb frissítést kaphat a dizájn.

Az egyik ismert szivárogtató, aki nemrég a két kisebb Galaxy S24 modell frissített kinézetét is megszellőztette, most az Ultra változatról osztott meg információkat. Szerinte a csúcsmodell is lapos kijelzőre vált, vagyis a Samsung teljesen felhagyhat a hosszú évekig használt hajlított megoldással.

Előzetes képek (a végleges modell eltérhet ezektől)

Mivel megszűnik a hajlítás, így a kijelző körüli káva kicsit vastagabbnak fog látszódni, és minimálisan szélesebb is lesz a telefon az elődjénél.

Ice Universe szerint 162,3 × 79 × 8,6 mm-es dimenziókra számíthatunk, a képátló 6,8 col lesz, a felbontás 3120 × 1440 képpont, a képarány pedig 19,5:9.

Korábban is hallhattunk már egyébként a Samsung Galaxy S24 Ultráról, például azt, hogy titán kerettel jön a telefon, illetve a középtávú telefotó kamera egy sokkal komolyabb, 50 MP-es szenzort kaphat, így jobban át tudja majd hidalni a 3x és 10x közötti nagyítási értékeket.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid