Brutális lett az ASUS ROG Phone II

0

Bár még mindig sokan vannak, akik szkeptikusak a “gamer okostelefon” termékkategóriával kapcsolatban, a gyártók véleménye szerint ebben a koncepcióban igenis van jövő. Az Asus a vadonatúj ROG Phone 2-vel ismét emelte a tétet, a frissen bejelentett mobil valódi Kánaán lesz a telefonos játékosoknak és az extravagáns csúcsmobilok iránt rajongóknak egyaránt.

A készüléket egyszerre tervezték a játékosok, valamint a power userekek igényeihez igazítva, ennek megfelelően kétféle felhasználói felület közül lehet választani, az egyik egy szinte teljesen hagyományos, a Zenfone 6-ot idéző Zen UI, míg a másik a játékokra fókuszáló ROG interfész. Az okostelefon kettős természete a külső formatervben is meglátszik, habár a mobil szélessége 78 mm alatt van, vagyis akár még egy kézzel is használható állítva, mégis inkább a fektetett módban való használatra lett optimalizálva.

A ROG Phone 2 legnagyobb éke maga a megjelenítő, ami jelen esetben egy 6,59 colos AMOLED kijelző, mely képes 120 Hz-en üzemelni, a válaszidő pedig mindössze 1ms. Persze ha szeretnénk kímélni az akkumulátort, akkor elérhető 60, illetve 90 Hz-es üzemmód is.

Az érintőpanel 240 Hz-es érzékeléssel rendelkezik, és hála a különféle szoftveres optimalizációknak, az Asus szerint sokkal rövidebb késleltetése van az újdonságnak, mint az Apple iPhone XS Max-nak, ami azért nagy szó, mert ilyen téren az almás telefonok mindig jól teljesítenek. A képernyő felbontása 2340×1080 képpont, a képarány 19,5:9, és a panel 10 bites HDR+ támogatással bír.

Az Armoury Crate az Asus játéklauncherje, ami minden bizonnyal ismerős az egyéb ROG termékeket használók számára. Segítségével személyre lehet szabni a beállításokat külön, minden egyes játék esetében, állítható a képfrissítési ráta, bekapcsolható az X-mode, ami maximalizálja a teljesítményt, illetve a Game Genie is innen vezérelhető, ami játék közben kezeli a különböző értesítéseket, bejövő hívásokat, vagy a fényerőt.

A képernyő felőli oldalra került a sztereó hangszórópár, amely DTS:X Ultra támogatással rendelkezik, így képes szimulálni a többcsatornás hangot. A gyártó állítása szerint két és félszer hangosabbak a hangszórók, mint az előző generáció esetében, ez egyébként a megnövelt méret miatt lehetséges. Az AirTrigger gombokat szintén fejlesztették, most már simán pihentetheted rajta az ujjaidat, mintha valóban ravaszok lennének, és azt is képesek jelezni, mikor kell őket megnyomni. A gyártó egy új gesztusvezérlés opciót is hozzáadott a funkciókhoz.

A készülékben összesen két rezgőmotor található, egyik a bal, a másik a jobb oldalon, szerepük elsősorban a haptikus visszajelzés játék közben. Az AirTrigger gombok nyomása közben is működnek, így olyan érzésed lesz, mintha valódi gombokat nyomnál – állítja a gyártó. Csúnya és egyrészt furcsa is lett volna, ha lemarad a készülékről a fülhallgató kimenet, de szerencsére nem így történt, ráadásul alacsonyabb a késleltetése még az aptX LL szabványú portoknál is. Az Asus ROG Phone 2-n összesen 4 mikrofon található, így teljesen mindegy, hogyan fogod a készüléket, a rögzített hang mindig tiszta és kiváló minőségű lesz, ami jól jöhet akkor, ha éppen a csapattársaiddal beszélsz gaming közben, vagy esetleg streameled magát a játékot.

Az Asus ROG Phone 2 burkolata alá elsőként került Qualcomm Snapdragon 855 Plus lapkakészlet, ami az eredeti modell túlhúzott verziója, megnövelt grafikus illetve processzoros teljesítménnyel. A rendszermemória 12 GB, a belső tárhely pedig akár 512 GB-os is lehet, ráadásul szupergyors UFS 3.0-s megoldást kapunk. A túlmelegedés elkerülése érdekében a gyártó komoly folyadékhűtést applikált a készülék belsejébe, ám a telefon dobozában egy második generációs AeroActive Cooler is ott lesz a tartozékok között, amivel tovább lehet fokozni a beépített hűtés képességeit, ráadásul a 24 dB hangerővel nem is fog túl nagy zajt csapni.

A külső ventilátor egyben állványként is funkcionál, így a telefont egy vezeték nélküli kontroller segítségével is használhatjuk. Természetesen nem ez az egyetlen vagány tartozék, ami a mobilhoz készült. A ROG Kunai Gamepad talán az egyik leghasznosabb kiegészítő ehhez a készülékhez, ami lényegében egy felcsatolható kontroller, mely nagyon sokat merít a Nintendo Switch Joy-Con koncepciójából. A tartozék két részből áll, ezeket a telefon két oldalán lehet elhelyezni fektetett helyzetben, vagy össze lehet őket kapcsolni, és ilyenkor vezeték nélküli kontroller gyanánt tudnak funkcionálni.

A Switch párhuzamok azonban nem érnek itt véget hiszen léteznek különböző vezetékes, illetve vezeték nélküli dokkolók – WiGig, Pro Dock, Mobile Desktop Dock -, melyek segítségével a játékélmény kivetíthető a nagy képernyőre. A Kunai Gamepad a TwinView Dock II-vel együtt is kiválóan használható, ez a tartozék egy extra 120 Hz/1 ms megjelenítőt ad a mobilhoz, ám került a belsejébe ventilátor és egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor is. Ezt a dokkolót úgy tervezték, hogy még könnyebb, és jobb súlyelosztású legyen, mint az előd. Az Asphalt 9 és a Shadowgun Legends játékok már támogatják ezt a kiegészítőt.

Az Asus ROG Phone 2 tervezésekor kiemelt figyelmet kapott az akkumulátor kapacitás kérdése, és a gyártó nem vette félvállról ezt a feladatot, épp ezért került telefon burkolata alá egy 6000 (!) mAh-s telep, ami állítólag akár 7 órás PUBG partikat is lehetővé tesz. Ráadásul az akkumulátor villámgyorsan tölthető a 30W-s ROG HyperCharge töltővel, de a telefon boldogul a Quick Charge 4.0 szabvánnyal is.

Egy gamer okostelefon esetében szinte huszadrangú az, hogy milyen kamera van rajta, de azért végezetül róluk is ejtünk pár szót. A telefon teljes egészében a Zenfone 6 kamerarendszerét örökölte, ami egy 48 megapixeles Quad Bayer elsődleges érzékelőt, valamint egy 13 megapixeles ultraszéles látószögű szenzort jelent, 125 fokos betekintéssel. Az előlapra 24 megapixeles képrögzítő egység került, ám ezúttal mindenféle flancos mechanika nélkül. Egyelőre nem tudni, pontosan mennyibe fog kerülni a készülék, de mivel az előd 899 dolláros áron indított, vélhetően a második kiadás árát is valahol itt lövi majd be a gyártó.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid