Eltűnnek a kedvelések számai az Instagramról

0

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Facebooknak érdekes tervei vannak az Instagrammal, és nemrég meg is kezdték az újítás bevezetését, aminek a lényege, hogy nem fogja mutatni az app, hogy egy képet vagy videót hányan kedveltek.

Elsőnek Kanadában tűntek el a jelzések, most pedig már Olaszországban, Írországban, Japánban, Brazíliában, Ausztráliában és Új-Zélandon is élesítették a változtatást. Az egész egyelőre még csak teszt jelleggel zajlik, megnézik, hogy az említett régiókban hogyan reagálnak a felhasználók, és ha minden rendben megy, akkor később szélesebb körben is bevezethetik.

Az újítás lényege, hogy csak az láthatja, hogy hány kedvelést kapott egy kép vagy videó, aki feltöltötte azt, a többi felhasználó elől azonban ez rejtve marad, miközben görgetik a posztokat. Csak annyit fognak látni, hogy “XY és mások kedvelték”, de konkrét szám nem lesz. Az Instagram a következő magyarázatot adta erre:

“Azért teszteljük ezt, mert azt akarjuk, hogy a követőid csak a fotóidra és a videóidra fókuszáljanak, amiket megosztasz, ne arra, hogy hány kedvelést kapnak ezek.”

Instagram celebnek, vagy akár csak egy átlag usernek lenni sem egyszerű dolog, mindenki hajszolja a lájkokat, és aki nem kap eleget, az ettől akár depresszióba is eshet. Ezzel azonban csökkentenék a felhasználókra nehezedő nyomást, és így egy sokkal egészségesebb környezet alakulhat ki. Hát, ilyen világot élünk 2019-ben… (Van egyébként egy egész hasonló Black Mirror epizód.)

Továbbá a trollok és zaklatók ellen is fellépne az Instagram, a károsnak gondolt hozzászólásokat automatikusan megjelöli az app, hogy aki írta, az átgondolhassa még egyszer, hogy valóban el szeretné-e küldeni, a felhasználóknak pedig lehetőségük lesz arra, hogy elrejtsék a gyűlölködő (vagy szimplán csak negatív) kommenteket a posztjaik alatt. (Megvan valakinek a “Safe Space” című South Park rész?)

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid