A kínai BOE a világ egyik legnagyobb kijelzőgyártója, amely most egy új, fejlett, ADS Pro elnevezésű kijelzővel rukkolt elő. A lényegében IPS LCD konstrukció prémium specifikációkat állít csatasorba, magas képfrissítéssel és felbontással kecsegtet, mégis olcsóbb okostelefonokon fogjuk viszontlátni, amelyek így magasabb szintre emelhetik a képi megjelenítésüket.
A BOE által bemutatott új panel 6,74 hüvelykes képátlóval bír, ezen 2720 x 1224 pixel sorakozik, ami nagyjából 443 ppi-s pixelsűrűséget eredményez. A képfrissítési ráta 120 vagy 144 Hz-es lehet a telefongyártó döntésétől függően, és fix lépésekben változhat a tartalomtól függően. Ez azt jelenti, hogy működhet például 30, 60 vagy 90 Hz-en is.
A kijelző fényereje is egészen kiemelkedő, a teljes panelen elérheti az 1500 nites csúcsértéket. Mindez ráadásul alacsonyabb energiafogyasztás mellett valósul meg, ugyanis a gyártó szerint a panel körülbelül 20%-kal kevesebb energiát használ, mint bármilyen hasonló, korábbi technológián alapuló kijelző.
A BOE ezt az új, fejlett, ADS Pro névre hallgató kijelzőt kifejezetten a kedvező árú okostelefonok előlapjára szánja. A megjelenítőt a várakozások szerint a 150 euró, azaz nagyjából 60 ezer forint alatti áron futó készülékeken fogjuk viszontlátni valamikor a nem túl távoli jövőben.
Forrás: GSMArena