
A Huawei hivatalosan is bejelentette a P8 Lite (2017)-et, aminek a neve elég ellentmondásos, hiszen tavaly jött ki a P9 Lite, a 2017-es mobiljaik pedig már…
A Huawei hivatalosan is bejelentette a P8 Lite (2017)-et, aminek a neve elég ellentmondásos, hiszen tavaly jött ki a P9 Lite, a 2017-es mobiljaik pedig már…
Nem sokon múlott, hogy életét veszítse egy afrikai üzletember, akit megpróbáltak kirabolni pár hete. Ha nincs nála a mobilja, akkor valószínűleg már nem élne. Siraaj Abrahams…
A Huawei hivatalosan is bejelentette, hogy megindította a tavalyi P8 Lite legújabb frissítését, ami elhozza a régóta várt Marshmallow rendszert a középkategóriás készülékre. A gyártó lengyel…
A kínai Huawei bejelentette, hogy immáron több, mint 10 millió eladott P8 Lite készülékkel büszkélkedhetnek. Természetesen ezen felül más érdekes részletekkel is szolgáltak a cég bennfentesei. …
A Huawei P8 mellett két másik készülék is bemutatásra került pár nappal ezelőtt, az egyik az igazán méretes kijelzővel szerelt P8 Max, míg a másik a…
A Huawei április 15-én leplezi le új csúcsmobilját, a P8-at, és annak olcsóbb variánsát, a P8 Lite-ot. Nem kell már tehát sokat várni, de azért ha…
Bár korábban már megszellőztették a létezését, a kínai telekommunikációs hivatal jóvoltából most teljesen lelepleződött a Huawei P8 Lite. A készülék tanúsítványt kapott a TENAA-tól, ezzel együtt…