
Hosszú várakozás után végre kipróbálható a Samsung új, Android 14-re épülő felülete, megjelent ugyanis a béta verzió bizonyos régiókban. Ez azt jelenti, hogy jól halad a…
Hosszú várakozás után végre kipróbálható a Samsung új, Android 14-re épülő felülete, megjelent ugyanis a béta verzió bizonyos régiókban. Ez azt jelenti, hogy jól halad a…
Hamarosan megindítja a nyílt béta programot a Samsung, de elsőként természetesen az újabb csúcsmodelleken lehet majd kipróbálni a friss rendszert. A háttérben szerencsére jóval több készülékre…
Nem olyan régen számoltunk be arról, hogy egy elég jelentős, sok hibát javító frissítés érkezik a Samsung Galaxy S23 modellekre, és a jó hír az, hogy…
A Samsung már javában készíti elő az Android 14 frissítéseket, egyelőre a háttérben folynak a fejlesztések, július harmadik hetében pedig megindulhat a béta tesztelés. Még idén…
A Samsung az újabb felsőkategóriás telefonjaira már négy nagy verziófrissítést ígér, amivel még a Google-t is beelőzik, ezt azonban a Galaxy S21 szériával kezdődően vezették be,…
Az Android 14-ről már lehet hallani ezt-azt, de a Google-féle stock rendszer viszonylag kevés készüléket érint, a legtöbb gyártó a saját felhasználói felületét ülteti rá az…
Az Android 13 kiadásával elég jól halad a Samsung, már rengeteg telefonra és tabletre elérhető a frissítés, így lassan érdemes lesz a következő nagy verzióra, az…
A Galaxy S23 mobilokkal megérkezett a Samsung legújabb felülete, a One UI 5.1, ami több kisebb-nagyobb újítással kecsegtet az 5.0-s verzióhoz képest. A jó hír az,…
A Galaxy A04s néhány hónappal ezelőtt került piacra Android 12 operációs rendszerrel, nemrég pedig elkezdte megkapni az Android 13-at. Ez az okostelefon első nagyobb Android OS…
A Samsung elképesztő tempóban frissíti a készülékeit Android 13-ra, emiatt már elég nehéz követni, hogy mely modellek kerültek eddig sorra. Az elmúlt 2 hétben számos telefon…