Csődbe ment a Caterpillar és a Motorola Defy strapamobilok gyártója

0

A Caterpillar (CAT) és Motorola Defy márkanevek alatt megjelenő, strapabíró mobilok gyártásáért felelős brit Bullitt képtelen volt pénzügyi szerkezetátalakítást végrehajtani, így kénytelen volt felszámolni magát. A gyártó korábbi alkalmazottai a LinkedInen tették közé, hogy a vállalat nem tudta megfizetni adóságait, és most mindannyian új állást keresnek.

A WinFuture értesülései szerint a Bullitt tervei között az szerepelt, hogy a hardveres részleget átadja egy hitelezők által támogatott szervezetnek, és a jövőben a műholdas kommunikációs eszközök fejlesztésére koncentrál. A brit telefongyártó birtokolta a kereskedelmi jogokat a CAT és Motorola logóval ellátott strapabíró mobilok, valamint számos Land Rover márkájú készülék gyártásához és forgalmazásához.

CAT S60

A vállalat szóvivője az MWC 2023 expón még arról beszélt, hogy saját, a Mediatekkel közösen fejlesztett műholdas kommunikációs megoldáson dolgoznak, de úgy látszik, ebből már nem lesz semmi.

A cég által gyártott sokoldalú, strapabíró okostelefonok vonzó alternatívát jelentettek mindazok számára, akiknek komoly ellenállóképességű, mégis megfizethető készülékre volt szükségük. Általában olyanok vásároltak tőlük, akik túl drágának találták a Samsung Xcover sorozatba tartozó készülékeit, de semmiképpen sem akartak olyan kínai márkáktól venni, mint amilyen az Ulefone, a Blackview vagy az Oukitel.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid