Emlékeztek a Meizura? A gyártó korábban bejelentette, hogy kiszáll az okostelefon-piacról, és a mesterséges intelligencia fejlesztésére fognak koncentrálni. Búcsúzóul azért még leleplezték a 21 Prót, aztán egyre csak érkeztek és érkeztek az újabb mobilok, mintha mi sem történt volna, és most bejelentették, hogy hivatalosan is visszatérnek a nemzetközi, azon belül is az európai piacra.
Az európai piacra való visszatérést már az is egyértelműsíti, hogy három vadonatúj okostelefont fognak bejelenteni a barcelonai Mobile World Congress kiállításon. Ezek közül az egyik egy csúcskategóriás készülék lesz, és betársul hozzá két, valamilyen középkategóriás ajánlat, de egyelőre egyikről sem tudni semmit. A Meizu ezeken kívül okosszemüveget és okosgyűrűt is villanthat a spanyolországi expón, szóval érdekességekben nem lesz hiány.
A januári, Las Vegasban tartott Consumer Electronics Show után a barcelonai Mobile World Congress a legnagyobb nemzetközi tech esemény, amely március 3-án veszi kezdetét. Az európai porondra visszatérő Meizu mellett rengeteg más gyártó is képviseltetni fogja magát. Például az eseményen számítunk a Xiaomi 15, illetve a 15 Ultra globális bejelentésére is, de sejtésünk szerint ezeken kívül is lesz bőven látnivaló a háromnapos rendezvényen.
Forrás: GSMArena