Debütált a Meizu 17 és a 17 Pro

0

Hosszú kedvcsináló kampány és rengeteg szivárogtatás után végre megérkeztek az új Meizu zászlóshajók, és bár a gyártó mostanában nem tartozik annyira a felkapott márkák közé nálunk, úgy gondoltuk, érdemes szót ejteni az újdonságaikról. A két telefon, vagyis a Meizu 17 és a 17 Pro külsejét tekintve szinte teljesen azonosak egymással, de az utóbbi sokkal fejlettebb kiegészítő kamerákat, opcionálisan több operatív memóriát, valamint vezeték nélküli töltést is kapott.

A készülékek az elsők a Meizu kínálatában, amelyek 5G modemmel debütálnak, így mondhatni már ez a kínai gyártó is átnyergelt a vadonatúj telekommunikációs szabványra. A Meizu 17 mobilok 6,6 colos, 90 Hz-es AMOLED megjelenítőt kaptak 19,5:9 képaránnyal, Full HD+ felbontással és kivágásban csücsülő 20 megapixeles előlapi kamerával. A képernyő támogatja a HDR10+ megjelenítést, beépített optikai ujjlenyomat-olvasóval bír, és az előlapra elfért egy duál hangszóró rendszer is. Ezek mellett említést érdemelt még a Meizu mEngine 3.0 haptikus motorja.

Kamerák tekintetében mindkét változatnál ugyanazt az elsődleges Sony gyártmányú IMX686 szenzort kapjuk, ez a modul 64 megapixeles felbontással dolgozik, viszont a Meizu 17 Pro esetében egy 8 megapixeles telefotó egységre is számíthatunk, ami 3x optikai zoommal rendelkezik, illetve ott van még egy 32 megapixeles ultraszéles látószögű konstrukció, ami 129 fokban érzékeli a környezetét. A negyedik szenzor egy Samsung fejlesztés, mégpedig egy ToF érzékelő, ami a kiterjesztett valósággal kapcsolatos alkalmazások működése közben lesz elengedhetetlen. A “sima” Meizu 17 hátoldalán a már említett fő szenzor mellett egy 12 megapixeles széles és egy 8 megapixeles ultraszéles látószöggel felvértezett modul teljesít szolgálatot, no és persze ott van még egy 5 megapixeles makró egység is, amivel közeli fotókat lehet majd készíteni.

A burkolat alatt nagyjából egységes az összkép, mindkét telefonban Qualcomm Snapdragon 865 lapkakészlet végzi a számításokat, a RAM pedig akár 12 GB is lehet a Meizu 17 Pro esetében, míg az alapváltozat csak 8 GB-tal kapható. A belső tárhely UFS 3.1 szabványú, ami pokoli gyors működést tesz lehetővé, és a telefonokat 128 vagy 256 GB-os háttértárral lehet majd megvenni. Az újdonságok belsejében még megtalálható egy rendkívül fontos hardveres komponens, az akkumulátor, ami 4500 mAh kapacitással rendelkezik, és 30 wattos kábeles töltést kapott, míg a Pro kiszerelés a 27 wattos vezeték nélküli gyorstöltést is támogatja. A Meizu telefonjai Flyme 8.1 rendszert futtatnak, amelynek az alapjait Android 10 disztribúció szolgáltatja.

A Meizu 17 zöld, szürke, fekete és fehér színekben lesz elérhető, az indulóár 525 dollár, ezért pedig a 8/128 GB-os kiszerelés lehet a miénk. A Pro modell kérhető szintén zöld, fekete, valamint fehér árnyalatokban, a 8/128 GB-os modell pedig beszerezhető lesz 605 dolláros áron. Ha netán valakinek több pénze lenne, akkor kérhet limitált kiadású verziókat is, ezek ára már elég borsos, 1400 dollár felett lehet majd hozzájuk jutni. A nem gyűjtői kiadású modellek értékesítése május 11-én indul Kínában, de az előrendelési fázis már elkezdődött.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid