December óta tízszeresére nőtt a Meta új VR platformja

0

A Meta – leánykori nevén Facebook – a minap bejelentette, komolyan gondolják a metaverzumot, amelyre több tízmilliárd dollárt fognak költeni, hogy a szükséges szoftverrel és hardverrel kapcsolatos fejlesztéseket finanszírozzák. Egyúttal azt is közölték a nagyérdeművel, hogy a virtuális valóságra épülő platformjuk, ami lényegében ennek a digitális univerzumnak az elődjeként is felfogható, immáron 300 ezres felhasználói bázissal büszkélkedhet.

300 ezer felhasználó, 20 ezer tartalomalkotó és 10 ezer világ – ez most a Horizon Worlds, a Meta közösségi virtuális valóság platformja, ami decemberi indulása óta tízszeresére nőtt. A Meta koponyái, élen Mark Zuckerberggel, elkötelezett hívei a metaverzum koncepciónak, olyannyira, hogy az Oculus VR márkát is, ami a virtuális valósággal kapcsolatos hardvereket foglalja magában, átkeresztelték Meta Quest VR-ra.

A Meta szóvivője, Joe Osborne megerősítette a számokat a The Verge újságírójának, és azt is elárulta, hogy az óriási felhasználói tábor magában foglalja a Horizon Worlds és a Horizon Venues közösségét is. Utóbbi egyébként egy külön applikáció, amelyben a felhasználók élő eseményeken vehetnek részt a virtuális térben, például koncerteken és más hasonló rendezvényeken. A statisztikáknak nem képezik részét a Horizon Workroom-ok, ami egy különálló virtuális valóság konferenciarendszer, és amelynek használata meghívóhoz kötött.

A Horizon Worlds lehetővé teszi a készítők és a benne résztvevő játékosok számára, hogy külön kis virtuális világokat hozzanak létre, úgy, ahogyan a Roblox vagy Minecraft játékokban is lehetséges. A platform biztosítja a felhasználói számára, hogy magával ragadó környezeteket építsenek ki maguknak és mindenféle eszközöket használhassanak a játékhoz, a kommunikációhoz, a szórakozáshoz.

Persze ahhoz, hogy valaki ebben a mókában részt vehessen, szükséges a megfelelő virtuális valóság felszerelés is. Az egyik legolcsóbb alternatívát éppen a Meta gyártja, a Quest headsetek nagyon durva ár/érték arannyal rendelkeznek. A vállalat ennek ellenére mégsem osztotta meg, hogy hány Quest headseten sikerült túladniuk, mint ahogyan jelenleg még az is nehezen megjósolható, mekkorára fog nőni ez a virtuális platform az elkövetkezendő hónapok, évek során. A Horizon Worlds-öt egyelőre még nem monetizálta a Meta, de szinte biztosra vehető, hogy a jövőben lesznek alkalmazáson belüli vásárlások, és egyéb eszközök, módozatok, amelyek révén profitot termelhet ez a virtuális környezet.

Forrás: The Verge

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid