Doogee BL9000 – Hatalmas aksit és szupergyors töltést kapott

0

Újabb kínai gyártó jelentkezett akkumulátoridőre kihegyezett telefonnal, ám szerencsére ez nem ment sem a dizájn, sem a többi funkció rovására, így egészen korrektnek tűnik a mobil.

A Doogee BL9000 nem egy apró mobil, hiszen egy 5.99 colos 18:9-es kijelzőt kapott (FHD+), és a keret azért nem annyira vékony, mint a drágább készülékeknél, de nem is velük kell versenyeznie. A kijelzőt egyébként az LG gyártotta, és IPS technológiát használ.

A meghajtásról a Helio P23 processzor gondoskodik, ami elég gyors a mindennapi felhasználásra, és az energiával is jól gazdálkodik. Ehhez társul még 6GB RAM és 128GB-os belső tárhely is, ami lássuk be, nem kevés. Kapunk még NFC-t, duál SIM foglalatot, B20-as LTE támogatást, emellett memóriakártyával is bővíthetjük, és már kibontáskor Android 8.1 fut rajta.

A hátlapon egy 13+5 MP-es duál kamerát találunk, melyet a Sony gyártott (Sony IMX486), az előlapra pedig egy 8 MP-es optika került. Természetesen megkapjuk a szokásos azonosítási módokat is, így jelen van a hátul elhelyezett ujjlenyomat-olvasó, és arcfelismerés is.

Manapság már mindenki éhezik a jó akkumulátoridőre, hiszen állandó használatban vannak a telefonjaink, és gyakran naponta kell töltenünk azokat. Ilyenkor jön jól egy hatalmas aksi, aminek cikkünk alanya maximálisan eleget tesz, hiszen 9000 mAh-s telepet kapott. Ez nagyjából az átlagmobilok háromszorosa, emellett az 5V/5A-es töltés is brutálisan gyors, hiszen kb. 35 perc alatt félig, 75 perc alatt pedig teljesen feltölthetjük a lemerült aksit USB-C porton keresztül. Ha pedig ez nem lenne elég, akár vezeték nélkül is tölthetjük a Doogee BL9000-et.

Érdemes megnézni a Banggood-on található promóciós oldalt, hiszen elég sok infót találhatunk rajta a Doogee BL9000-ről, ráadásul ha szerencsénk van, még jobb áron hozzájuthatunk a mobilhoz. Jelenleg 249.99 dollárért rendelhető, ám napi 2 szerencsés féláron kapja meg, egészen június 1-ig, ráadásul az első 1000 vásárló vezeték nélküli töltőt is kap ajándékba. Részletek és rendelés ezen a linken.

Aki még nem használja, annak érdemes letöltenie a Banggood alkalmazását, hiszen ezen keresztül 10% kedvezményt kapunk az első vásárlás alkalmával.

Forrás: Banggood

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid