Doogee S60 akció – Vízálló mobil hatalmas aksival és 6 GB RAM-mal

0

A Doogee S60 esetében a strapabíróság mellett nem kell kompromisszumot kötni, mivel komoly hardveres felszereltséggel és méretes aksival érkezik a mobil.

A Doogee S60 kifejezetten mutatós a maga kategóriájában, és a korrekt dizájn prémium kivitellel társul A készülék természetesen IP68-as védettséget kapott, azaz víz- és porálló, ráadásul még ütésálló is. A kijelző 5.2 colos, Full HD felbontással, amit Gorilla Glass 5 véd a külső behatásoktól.

A megfelelő sebességért a Helio P25 lapka felel, memóriából pedig 6 GB-ot kapott a készülék. A 64 GB tárhely is arra enged következtetni, hogy nem spóroltak az alkatrészeken, és ezt még akár egy 128 GB-os microSD kártyával is bővíthetjük.

A kamerákra sem lehet panaszunk, hiszen hátul egy 21 megapixeles Sony optika teszi a dolgát, f/2.0-s apertúrával és duál LED-es megoldással, előre pedig egy nagylátószögű 8 megapixeles kamera került beépítésre.

Aksiból egy 5580 mAh-sat zsúfoltak a Doogee S60-ba, így még komoly használattal is 2 napos üzemidőre számíthatunk, ami moderált használattal 3-4 napra is felmehet. Töltőből egy 12V/2A adaptert kapunk, és támogatott a gyorstöltés funkció is.

Ezen felül is rengeteg nyalánkságot tartalmaz még a mobil. Ujjlenyomat-olvasó, sztereó hangszórók, itthon is használt B20-as LTE sáv támogatása, vezeték nélküli töltés, duál SIM, kilenc fotózási mód, és ehhez hasonló extrákkal kényeztet el minket, mindezt ráadásul Android 7.0-s köntösbe bújtatva.

Aki strapatelefont keres, az komolyan vegye számításba a Doogee S60-at, mely most akciósan vásárolható meg a Tomtop weboldalán. Az YYMDS kuponkóddal ráadásul extra kedvezményt kapunk, így nagyjából nettó 71.000 forintra jön ki ez a remek adottságokkal rendelkező telefon.

forrás: Tomtop

 

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid