Drága lesz a Samsung Galaxy Watch 7 Ultra

0

A Samsung július 10-én több friss készüléket is bemutat, érkeznek többek között a Z Fold 6 és a Z Flip 6 telefonok, valamint a Watch 7 okosórák. Utóbbiakból jön egy teljesen új, Ultra kiadás, amiről most kiderült néhány érdekes információ.

A Galaxy Watch 7 Ultra kapcsán eddig azt lehetett tudni, hogy egy meglehetősen érdekes dizájnt talált ki neki a Samsung, ami a kör és a szögletes formákat kombinálja. Képek is érkeztek már az óráról, amihez azóta újabbak csatlakoztak.

Na de mennyibe fog kerülni? A 91Mobiles információi szerint 700 dolláros áron nyithat az okosóra az USA-ban, ez átszámolva durván 258 ezer Ft, de nyilván a magyarországi ár ennél több lesz, durván 300 ezer Ft körüli összegre számítunk. Ehhez képest az alap Watch 7 kevesebb mint fele ennyibe, 300 dollárba (kb. 111 ezer Ft) kerülhet majd.

Ezzel az árral a Samsung Galaxy Watch 7 Ultra jóval drágább lesz, mint a gyártó eddigi okosórái, ugyanakkor kicsit az Apple Watch Ultra 2 alatt marad, ami 800 dolláron nyitott (nálunk 380 ezer Ft-ba kerül). Érdekesség, hogy az alap Galaxy S24 is 800 dollárról indult az év elején (nálunk ebből 370 ezer Ft lett), vagyis a Watch 7 Ultra majdnem annyiba kerül majd, mint egy “olcsóbb” csúcsmobil.

Az új okosóra jellemzőivel kapcsolatban is érkeztek friss infók. A Galaxy Watch 7 Ultra ellenálló titán házzal, IP68 és 10ATM vízálló minősítésekkel, valamint MIL-STD-810H katonai tanúsítvánnyal is bír majd. Az 1,5 colos AMOLED kijelző fényereje a 3000 nitet is elérhető, az 590 mAh-s akkumulátor pedig több napra elegendő üzemidőt biztosíthat.

Forrás: 91Mobiles

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid