Drasztikusan megváltozhat a Samsung Galaxy S8 kijelzőmérete

0

Eddig a pletykák azt terjesztették, hogy a Samsung Galaxy S8-nak egy 5.1 colos megjelenítője lesz, és természetesen képben volt egy 5.5 hüvelykes variáns is, akárcsak a korábbi verzióknál. Ám a legújabb jelentések szerint igen komoly méretnövekedés várható mindkét modell esetében.

A legfrissebb szóbeszédek szerint a Galaxy S8 változatokat valamelyest a Note széria nyomdokaiba szánná a gyártó, és azokat a vásárlókat szeretné velük lenyűgözni, akik inkább egy méretes phabletre ruháznának be. Az ok egyszerű és érthető, a dél-koreai vállalat így szeretné elfeledtetni a Galaxy Note 7 körül kialakult botrányokat. Épp ezért – most lehet kapaszkodni – a Galaxy S8 modellek képátlója 5.7, illetve 6.2 col lesz – feltéve, hogy az új értesülés helytálló.

Koncepció

Koncepció

De most jön a csavar! A jelentés szerint a készülékek egy centivel sem lesznek nagyobbak, vagyis a keretekből lesz komoly lefaragás, és még az is megtörténhet, hogy búcsút mondhatunk a home gombnak. A nagyobbik modellről még annyit tudni, hogy állítólag a „Plus” jelző is ott lesz a nevében.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid