Duál rendszerű okosórák Kínából

0

Az utóbbi hónapokban több olyan kínai okosóra is megjelent, amelyek érdekes módon két teljes értékű hardverrel, és ezekhez tartozó különálló rendszerekkel rendelkeznek. Most ezek közül mutatunk be kettőt, és azt is eláruljuk, miért lehet jó ez a fajta kiépítés.

A duál rendszer lényege, hogy szükség esetén hosszabb üzemidőt érhetünk el. Általában van egy alap Android felület, és ehhez tartozó hardver, mint más komolyabb okosórákon, ám ezek sokszor csak 1-2 napig bírják egy töltéssel. A nagy ötlet itt az, hogy kapunk egy sokkal visszafogottabb, energiatakarékosabb chipet, és egy ehhez tartozó kisebb tudású OS-t is ugyanabban a készülékben. Erre átváltva ugyan csökken a funkciók száma, de megnő az üzemidő. Nagyjából úgy kell elképzelni az egészet, mintha egybe építettek volna egy normál androidos órát egy egyszerűbb okosórával vagy okoskarkötővel.

Lemfo LEM9

A Lemfo LEM9 egy jó példa erre. A megjelenítésért egy egész komoly, 1,39 colos 454×454 pixeles AMOLED kijelző felel, és a fő hardver egy négymagos MTK6739 chip 1 GB RAM-mal és 16 GB tárhellyel. Ehhez jön egy okosórákra optimalizált Android 7.1.1-es szoftver, illetve egy 4G-s nano SIM foglalat, amelyekkel gyakorlatilag egy belépőszintű okostelefon funkcionalitását kapjuk. Van még 5 MP-es kamera, GPS, WiFi, pulzusmérő és sok egyéb hasznos adalék.

A másodlagos chip egy Nordic NRF52840, amihez egy egyszerűbb felület tartozik. Ezt “bracelet”, vagyis “karkötő” módnak hívják, és ha aktiváljuk, akkor a gyártó szerint 5 napra nő a készenléti idő.

A Lemfo LEM9-ben egyébként egy egész méretes, 600 mAh-s aksi található, és IP67-es tanúsítványt is kapott az óra, vagyis valamennyire vízálló. Az ára nem tűnik annyira vészesnek, jelenleg akcióban 139,99 dollárba kerül a Tomtop oldalán, ami átszámolva nettó 40.000 Ft-ra jön ki.

Kopset Optimus Pro

A Kopset Optimus Pro egy hasonló masina, de az alap hardver még komolyabb. A kijelző és a chipset ugyan teljesen megegyezik az előző órával (1,39″ AMOLED 454×454 és MTK6739), viszont itt 3 GB RAM-ot és 32 GB tárhelyet kapunk, ami már egy okostelefonnál sem számítana annyira rossznak. A rendszer változatlanul Android 7.1.1, és természetesen van GPS, WiFi, 4G, pulzusmérő és hasonlók.

Megkapjuk ugyanazt a Nordic chipet, mint az előző óránál, és ehhez egy úgynevezett Lite OS rendszer tartozik, amellyel a gyártó szerint 2-3 napról 7 napra nő a készenléti idő. Az aksi egyébként itt még nagyobb, 800 mAh-s, a kamera felbontása pedig 8 MP.

A Kopset Optimus Pro is vízálló az IP67-es tanúsítvány szerint, és említést érdemel még a cserélhető szíj, ami a LEM9-re nem jellemző. Ez az óra természetesen kicsit drágább, jelenleg 159,99 dollárba kerül, ami olyan nettó 46 ezer Ft.

Megjegyzés: érdemes az ingyenes Duty Free Shipping szállítást választani. Ez sokszor vámmentes, de nem mindig, garancia nincs rá. Fizetni pedig PayPallal ajánlott.

Forrás: Tomtop

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid