Durva telefonnak ígérkezik a Xiaomi 15 Ultra

0

Nemrég napvilágra került egy szivárgás a Xiaomi 15 Ultrát illetően. Az okostelefon a korábbiaknál méretesebb akkumulátorral debütálhat, és a villámgyors töltés is adott lesz.

A közelmúltban egy értesülés kezdett el szárnyra kapni, miszerint a Samsung Galaxy S25 Ultrában nem lesz az elődökhöz viszonyítva nagyobb akkumulátor, és technológiai szempontból sem számíthatunk megújulásra a telepet illetően. Ezzel szemben a Xiaomi 15 Ultráról azt állítják a bennfentesek, hogy igencsak fel fogják hizlalni az aksiját.

Egy megbízható szivárogtató állítja, hogy 6000 mAh kapacitású akku kerül a kínai gyártó zászlóshajójába, amely támogatni fogja a 90 wattos kábeles és a 50 wattos vezeték nélküli töltést. Töltési sebesség szempontjából ugyanazt kapjuk, mint a Xiaomi 14 Ultra esetében, ám a 6000 mAh-s telep érezhető előrelépést jelent majd a jelenlegi modell 5000 mAh-s akkujához viszonyítva.

Az előzetes információk szerint az akkumulátor kapacitásának drasztikus megnövelésére szükség is lesz, ugyanis az okostelefon belsejébe kerülő Snapdragon 8 Gen 4 lapkakészlet a korábbi Qualcomm csúcshardverekhez viszonyítva mohóbban falja majd a rendelkezésre álló energiát. Állítólag még a Xiaomi 15 és 15 Pro akkumulátorának kapacitásán is növelni fognak ugyanezen okból kifolyólag.

A Xiaomi 15 Ultra nem csupán akkumulátor szempontjából kaphat figyelemreméltó frissítéseket. A hátlapjára egy 1 hüvelyknél méretesebb kameraszenzor kerülhet, két továbbfejlesztett telefotó modul társaságában, amelyek közül az egyik 5x optikai zoomot és 200 megapixeles felbontást biztosíthat. Ennek a képrögzítő egységnek a lelke a Vivo X100 Ultra esetében is alkalmazott Samsung ISOCELL HP9 szenzor lehet, vagy annak egy újabb változata.

A Xiaomi 15 Ultra leleplezésére várhatóan a 2025-ös MWC év eleji kiállításán kerülhet sor, pár héttel azt követően, hogy a Xiaomi 15 széria másik két tagját is bemutatták a nagyérdeműnek.

Forrás: NotebookCheck

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid