A Samsung állítólag megerősítette a dél-koreai média munkatársainak, hogy a házon belül fejlesztett Exynos 2500 chip gyártási hozama sokat javult az elmúlt időben, több hónapnyi nehézség után. Ennek okán pedig a vállalat azt tervezi, hogy mind a Galaxy Z Flip 7-et, mind a szintén 2025-ben várható Galaxy Z Flip FE-t ezzel a chipsettel fogja felszerelni.
A Samsung helyi sajtónak tett kijelentése némileg ellentmondásosnak tűnhet, mivel az Exynos chipsetek megítélése finoman szólva sem volt a legjobb az elmúlt néhány évben. A nemrég publikált jelentés viszont nem tesz említést a Galaxy Z Fold 7-ről, így aztán lehet, hogy ebbe a végén mégiscsak Qualcomm gyártmányú lapkakészlet kerül, vélhetően a Snapdragon 8 Elite.
Ez egy logikus döntés is lenne a gyártó részéről, mivel a Fold termékcsalád a produktivitást előtérbe helyező, úgynevezett „power user” felhasználók igényeit igyekszik kielégíteni, ehhez képest a Flip mobilok inkább divatos tömegtermékek, amelyek esetében a stílus és a dizájn áll a fókuszban.
A Samsung házon belül fejlesztett csúcskategóriás lapkakészlete, vagyis az Exynos 2500 eredetileg a Galaxy S25 szériával debütált volna januárban, de az eddig tapasztalt hozamproblémák miatt a Samsung állítólag Qualcommra volt kénytelen váltani a soron következő zászlóshajók esetében – áll a jelentésben.
Forrás: GSMArena