Ebben különböznek az iOS és az Android felhasználók vásárlási szokásai

0

A felhasználók eltérő vásárlási szokásait igyekezett monitorozni a Creative Strategies elnevezésű cég, ezúttal aszerint vizsgálva őket, hogy melyik népszerű operációs rendszert használják. Az iOS és az Android használók tábora között széles ellentétek, és olykor meglepő hasonlóságok mutatkoztak.

A kutatás az adott operációs rendszert használók vásárlási szokásait igyekezett felderíteni, és persze nyilván nem arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy az adott júzer mennyit költ a szupermarketben, hanem az érintett felületen belül hogyan és mennyit vásárol. Régóta köztudott, hogy az iPhone tulajdonosok jóval többet költenek szoftverre mint zöld robotos társaik, de a felhasználók egyéb szokásai között is akadnak eltérések szép számmal. A kimutatás elkészítéséhez összesen 800 felhasználót vontak be, akiket igyekeztek úgy válogatni, hogy minden statisztikailag fontosabb csoport képviseltetni tudja magát..

Az első érdekesség, amit vizsgáltak az, hogy milyen sűrűn látogatják saját rendszerük alkalmazásboltját. Az eredmények szerint az iOS júzerek 20 százaléka naponta belép az App Store-ba, 32 százalékuk pedig hetente. Ehhez képest az Android felhasználók mindössze 9 százaléka látogatja a Play Áruházat napi rendszerességgel, miközben 21 százalék csupán egy héten egyszer néz szét a kínálatban. Ennek talán az egyik fő oka az lehet, hogy az összes iPhone felsőkategóriás hardverrel van ellátva, és egyformán képesek futtatni bármilyen alkalmazást. Android rendszerrel rendelkező eszközök esetében a felhasználók nagyon sokan belépőszintű modelleket birtokolnak, így nem képesek teljesen kihasználni az applikációkban rejlő potenciált, szóval ritkábban is nézegetik a kínálatot.

Amikor alkalmazásokat keresnek, mindkét tábornak csak a 17 százaléka használja az adott platform beépített keresőjét. Amikor ezt az opciót választják, akkor a felhasználóknak durván csak a harmada találja meg azt, amit keres. A legtöbb vallja, az internetes keresgélés sokkal több eredménnyel jár. Semmi meglepő nincs abban sem tehát, ha a Google mesterséges intelligenciát használ, hogy az embereknek személyre szabott applikáció javaslatokat adhasson.

Amikor végre sikerült megtalálni a megfelelő alkalmazást, már csak az marad kérdés, vajon hajlandó-e az illető letölteni, esetleg pénzt adni érte, vagy sem. Az Android felhasználók 44 százalékának nagyon fontosak az értékelések, míg az iOS júzerek 38 százaléka leginkább a különféle funkciók alapján hozza meg a döntést. Ami a fizetős alkalmazásokat illeti, mindkét csoport egyetért abban, hogy az árak nagyon mérvadóak. A legtöbb felhasználónak van egy jól behatárolt felső határa, mennyit hajlandó szoftverre költeni, és a különféle funkciók, esetleg a jó értékelések sem igazán képesek rávenni őket egy drágább applikáció megvásárlására. Az alkalmazáson belüli vásárlások sem okoznak gondot egyik tábornak sem, az iOS felhasználók 56, valamint az Android júzerek 64 százaléka állítja, hogy szerintünk tisztán és érthetően informálták őket ezekről. Viszont mindkét csoportban az egyszeri vásárlást preferálják, az előfizetéssel szemben. Az Android eszközt birtoklók 38 százaléka hajlandó fizetni az alkalmazáson belül reklámmentességért, míg az iOS esetében 46 százalékuk képes ilyesmiért pénzt áldozni.

Az egyik legnagyobb különbséget abban találni, hogy az egyes tábor tagjainak mennyi fizetős alkalmazás van a birtokában. Az iPhone-nal rendelkezők közel fele, vagyis 45 százalékuk állítja, hogy 5 vagy annál is több fizetős alkalmazással/előfizetéssel rendelkezik. Android júzerek esetében ez az arány csupán 19 százalék. Az eredmények cseppet sem meglepőek, hiszen akinek van pénze drága okostelefonok, iPhone-ok megvásárlásra, annak az applikációk vétele sem okozhat gondot. És sokszor pontosan ezért nem hajlandóak az iOS felhasználók Androidra váltani, mert a legtöbbjük már elég sokat invesztált az Apple ökoszisztémájába. Persze arról inkább ne ejtsünk szót, hogy a rendszer kicsit mintha eleve erre kényszerítené őket, magához láncolva a felhasználókat a folyamat során…

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid