Habár a Huawei Mate XT a maga háromfelé hajlítható kijelzőjével az egyik leginnovatívabb mobil a piacon, törékeny kialakítása és brutális vételára alapján nem feltétlenül gondolnánk, hogy különösebben jól fogy. A kínai források mégis arról számoltak be nemrég, hogy már több, mint 400 ezer darabot adtak el a különleges okostelefon/táblagép hibridből.
A háromfelé hajlítható Huawei Mate XT-t tavaly szeptemberben mutatták be Kínában, amelyet azóta szélesebb körben is elkezdtek értékesíteni, de az árazása nem változott: brutális összeg van a készülék dobozán, magyar pénzre átszámítva bőven 1 millió Ft feletti áron lehet beszerezni az okostelefont.
Kínai nem hivatalos értesülések szerint a Huawei így is több, mint 400 ezer példányt értékesített a különleges mobilból. Hagyományos kialakítású okostelefonok esetében ez nem volna olyan nagy eredmény, talán még a hajlítható képernyős modelleknél sem számít annak, de egy ilyen brutális árazású, első generációs termék esetében mégiscsak megsüvegelendőnek számít.
A Huawei Mate XT-t februárban globálisan is elkezdték értékesíteni, de Kína határain kívül sokkal nehezebb eladni, mivel nincsenek rajta Google szolgáltatások, ráadásul a különböző plusz költségek (adók és vámok) hozzátesznek az amúgy is félelmetes vételárához.
A Mate XT az első kereskedelmi forgalomban kapható háromfelé hajlítható mobil, ami kinyitva egy nagyméretű, 10,1 hüvelykes, 120 Hz-es LTPO OLED panellel áll tulajdonosa rendelkezésére. A készülék meghajtásáról Kirin 9010 lapkakészlet gondoskodik, amely inkább egy erősebb középkategóriás, semmint prémium konstrukció. A Mate XT hátoldalára optikai képstabilizátorral felvértezett 50 megapixeles főkamera, 12 megapixeles periszkópos telefotó egység és 13 megapixeles ultraszéles látószögű kamera került.
A periszkópos modul 5x optikai zoomot tud, és ezt is felvértezték optikai képstabilizátorral. A telefon belsejébe egy 5150 mAh kapacitású akkumulátor került, amely támogatja a 66 wattos vezetékes és az 50 wattos vezeték nélküli töltést, és igen, jól sejted, egy ekkora telep nem biztosít világbajnok üzemidőt ilyen megjelenítő méret mellett.
Forrás: GSMArena