Már mindenki jól ismeri az amerikai kormányzatok csatáját a Huaweijel, amely végül a gyártó szinte teljes kiebrudalásával ért véget. Bár a küzdelem eredetileg nem a mobilok ellen irányult, azok mégis eltűntek az Egyesült Államok piacáról. Egy felmérés szerint a legtöbben azt szeretnék, ha a kínai gyártó visszatérne a régióba.
Bár a Huawei a szankciók miatt évek óta kiszorult az amerikai piacról, egy friss felmérés szerint az ottani fogyasztók szívesen vennék a kínai gyártó hivatalos visszatérését. A közvélemény-kutatást a PhoneArena oldala készítette, amelyben a szavazatok csaknem 31 százalékát megszerző márka mögött az Oppo végzett a második helyen több mint 23 százalékkal, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Xiaomi állhatott fel 22 százalékkal. Az eredeti kérdés egyébként az volt, hogy melyik kínai telefonmárka termékeit vásárolnád meg legszívesebben az USA-ban.
A listán még szerepel a Vivo, az iQOO és a Realme is, ami egyértelműen rávilágít arra, hogy a tengerentúli vásárlók is nyitottak lennének a keleti márkák jelenlétére. Sőt, az eredmények alapján rengeteg amerikai még a Google Szolgáltatások hiányát is hajlandó elfogadni, és nyitott lenne a HarmonyOS rendszerre, csak használhassa a Huaweiek termékeit. Nyilván a PhoneArena nagyjából 2500 szavazatos felmérése nem reprezentatív, de azért utalhat arra, hogy a vásárlók valóban szeretnének nagyobb választékot.
Az érdeklődés ellenére azonban szinte semmi esély nincs arra, hogy a Huawei újra megvesse a lábát az amerikai piacon. Nemzetbiztonsági aggályok, nemzetközi szabadalmi viták és a helyi szolgáltatók elzárkózása miatt ezen telefonok beszerzése továbbra is csak kompromisszumokkal, kerülőutas import bizniszek révén oldható meg. Tehát ott sem lehetetlen a dolog, de nagyon macerás. Az egyetlen kivételt a Motorola jelenti a térségben, amelyik kínai anyacége ellenére az amerikai székhelye és történelmi múltja miatt továbbra is mentesül az általános tiltások és bizalmatlanság alól.
Forrás: PhoneArena