Egy igazi fenevad lesz az LG G4 Pro

0

Az utóbbi időben egyre többet hallani az LG következő nagy dobásáról, ami szinte minden téren veri majd a jelenlegi csúcsmobilt, a G4-et. Most kiderült néhány állítólagos részlet a G4 Pro nevű készülékről, és ezek alapján az egy igazi fenevaddal készül a gyártó.

Utoljára azt olvashattuk az újdonságról, hogy a G4-gyel ellentétben fém házzal érkezik majd, most azonban ennél jóval több részlet került említésre a Weibo nevű kínai közösségi oldalon. Az LG G4 Pro állítólag egy 5.8 colos, QHD (2560×1440) felbontású kijelzővel fog rendelkezni, amelynek a meghajtásáról a Qualcomm következő csúcshardvere, a Snapdragon 820 gondoskodik majd. Ehhez ráadásul 4 GB RAM társulhat, belső tárhely tekintetében pedig 32 és 64 GB-os modellekre számíthatunk.

Kamerák tekintetében az LG G4 is egy igazi nagyágyú, ám a Pro még komolyabbnak ígérkezik. Ha hihetünk a híreknek, akkor a hátlapra egy 27 megapixeles, az előlapra pedig egy 8 megapixeles szenzor kerülhet. Egyelőre más részlet nem került említésre, és ezek sem hivatalos információk.

Az újdonság valamikor ősszel kerülhet bemutatásra, talán októberben. Nem kétséges, hogy a Note 5-nek kíván konkurenciát állítani a kisebbik dél-koreai gyártó, így mindenképpen egy érdekes versenynek nézünk elébe.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid